USA Today: Félreértik a pedofíliát

2022. január 12. 19:57

Az újság a Twitteren népszerűsíteni kívánta egyik cikkét, melyben pszichológusok véleményére hivatkozva bizonygatja, hogy a társadalom téved a pedofilokkal kapcsolatban.

2022. január 12. 19:57
null

Az egyik legnagyobb példányszámú amerikai lap kedden közölte azt a tweetet amely a „Miben téved a közvélemény a pedofíliával kapcsolatban” című írást igyekezett propagálni – az USA Today a vitát hamar törölte, miután az nagy felháborodást keltett az olvasók körében. Az ügy folyományaként pedig az eredeti cikk címét is megváltoztatták. 

 

 

„A pedofil olyan felnőtt, aki szexuálisan vonzódik a gyerekekhez, de nem minden pedofil bántalmaz gyerekeket, és vannak emberek, akik bár szexuálisan bántalmaznak gyerekeket, mégsem pedofilok” – írja az újság. A cikkükben azt is olvashatjuk, hogy

Többek között ezért is van, hogy „a közvélemény többsége szerint a pedofília egyet jelent a gyerekek szexuális zaklatásával”, ami a cikk szerint hamis állítás. Az általuk idézett tudósok szerint „a pedofília mint irányultság már az anyaméhben kialakul”.

„A kanadai igazságügyi pszichológus, Michael Seto szavait idézve írják, hogy mára számos vizsgálat támasztotta alá, hogy a mentális betegség veleszületett és nem választott. Befolyásolhatják genetikai tényezők vagy kora gyermekkori fejsérülések. A lényeg ugyanakkor mindenképpen azon van, hogy a pedofíliában szenvedő személy mennyire tudja kontrollálni érzelmeit és ezzel megakadályozni a bántalmazást. Így mindenképpen felelősek cselekedeteikért” – olvasható a cikkben.

 

Az írás végén olvasható, hogy „egyre nagyobb a tudományos támogatása az olyan nézeteknek, mint amilyeneket Allyn Walker, a virginiai Old Dominion Egyetem professzora vall”.

Hazánkban a vasárnap.hu számolt be arról, hogy a professzor az Amerikában egyre népszerűbb MAP (Minor Attracted Persons, azaz fiatalkorúakhoz vonzódó személyek) kifejezést használva védelmébe vette az „önmegtartoztatást gyakorló pedofil személyeket”. A témáról könyvet írt, melynek címe  „A Long, Dark Shadow (Egy hosszú, sötét árnyék)” és a „Minor-attracted people and their pursuit of dignity (A kiskorúakhoz vonzódó emberek méltóságra való törekvése)” alcímet viseli. A könyv nagy visszhangot váltott ki, az egyetem pedig még tavaly novemberben bejelentette Allyn Walker lemondását.

Fotó: Sandrine Marty / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Összesen 160 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bpe
2022. január 14. 16:29
https://mandiner.hu/cikk/20210625_pedofilia_orvosi_szemmel
zsolti123
2022. január 14. 00:41
Óriási pénzekkel készítik elő a pedofil nyomulást: Külföldről pénzelt álcivilek folytatnak LMBTQ-propagandát magyar iskolákban Szerdán közel tucatnyi LMBTQ-szervezet indított támadást az április 3-i gyermekvédelmi népszavazás ellen. https://www.origo.hu/itthon/20220112-kulfoldrol-penzelik-a-magyarorszagi-lmbtqpropagandat.html A népakarat nekik nem számít A GYERMEKVÉDELMI NÉPSZAVAZÁST ÁPRILIS 3-RA, AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK NAPJÁRA ÍRTÁK KI. A REFERENDUMON A MAGYAROK MEGERŐSÍTHETIK A NYÁRON ELFOGADOTT GYERMEKVÉDELMI TÖRVÉNYCSOMAGOT, s egyebek mellett arról fejezhetik ki a véleményüket, hogy a köznevelési intézményekben lehessen-e kiskorú gyermekeknek a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartani. A négy kérdés között az is szerepel, hogy a nemi átalakító kezelések népszerűsíthetőek legyenek-e a kiskorú gyermekek számára. Emlékezetes: a nemzetközi és a hazai baloldal az új jogszabály megszavazása óta folyamatosan támadja azt.Néhány napja Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja az ATV reggeli műsorában beszélt arról, hogy a baloldali pártok a jövőben is kiállnak az LMBTQ-jogok mellett. Korábban pedig Márki-Zay Péter, Gyurcsány jelöltje jelentette ki, hogy hatalomra kerülve visszavonná a gyermekvédelmi törvényt, a témában tartandó népszavazás eredményétől függetlenül. Az LMBTQ-szervezetek is politikai szereplőként kívánnak fellépni, a referendum bojkottjára készülve. Szerdán 11 LMBTQ-közösségekkel foglalkozó álcivil szervezet adott ki kiáltványt erről.
Senki Alfonz
2022. január 13. 19:57
Az életkor a pedofilgyanús tett megítélésénél azért zavar be, mert a cigánylányok már 15 évesen lehetnek aggszüzek. Az ilyen "élethelyzetek" miatt kellet itt nálunk a törvénymódosítás. Ezért is életszerűtlen a 20 éves cigány rendőrőrmester csaj kijelentése, hogy járőrtársai vették el a szüzességét. Az ügyészség vissza is dobta a feljelentést.
Wezuv
2022. január 13. 11:43
Na megérkeztünk, megérkeztek az első fecskék. Egyenként le kell őket "lőni".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!