Ötmillió EU-s polgár telepedett le Nagy-Britanniában

2021. február 11. 18:24

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett adatai szerint meghaladta az ötmilliót azoknak az EU-állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyért folyamodtak a brit hatóságokhoz.

2021. február 11. 18:24
null

Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban határozatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért – kell folyamodniuk.    

A londoni belügyminisztérium csütörtökön ismertetett havi összesítése szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül január 31-ig 5 060 600-an tették meg.    

A brit hatóságok 4 678 300 folyamodványt már elbíráltak, csaknem mindet kedvezően: az elutasított kérvények aránya mindössze 0,8 százalék volt a múlt hónap utolsó napjáig. A brit belügyminisztérium csütörtöki kimutatása szerint a január végéig elbírált folyamodványok 53 százalékában a kérelmezők végleges, az esetek 44 százalékában előzetes letelepedett státust kaptak.    

Megmaradnak a korábbi jogosultságok

Ez utóbbit azok a kérelmezők kaphatják, akik a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában, de ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik megszerzett jogosultságaik.    

Azoknak a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgároknak, akik úgy döntöttek, hogy a Brexit után is maradnak,

a letelepedett jogi státus megszerzéséhez személyazonosságukat kell hitelesen igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban.    

Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük bűncselekmény miatt. A brit EU-tagság tavaly január végi megszűnésével 11 hónapos átmeneti időszak kezdődött, amely alatt nem változtak az uniós polgárokra érvényes bevándorlási szabályok.    

Az újonnan érkezőkre már egységes szabályok vonatkoznak

Így azok, akik ennek az időszaknak a lejártáig, vagyis december 31-ig érkeztek az Európai Unióból letelepedési szándékkal Nagy-Britanniába, ugyanolyan jogosultsággal kérhetnek tartózkodási engedélyt, mint azok, akik már hosszabb ideje Nagy-Britanniában élnek. Azok, akik december 31-én már életvitelszerűen Nagy-Britanniában tartózkodtak, idén június 30-ig nyújthatják be a letelepedett státusra szóló kérvényüket.    

Az idei év első napjától azonban az EU-országokból és az unión kívülről újonnan érkezőkre a brit kormány egységes bevándorlási szabályozást léptetett életbe,

amely – főleg a jelentkezők szakképzettsége és angol nyelvtudása alapján – pontozásos kritériumrendszer alapján bírálja el a letelepedési kérelmeket. Az előírások között szerepel, hogy a külföldi munkavállalóknak már kérelmük benyújtása idején érvényes állásajánlatuk legyen olyan munkáltatótól, amelynek állásajánlat-tételi jogosultságát a brit kormány elismeri.    

Külföldi munkavállalók olyan állásokra jelentkezhetnek, amelyek betöltéséhez megvan a minimálisan megkövetelt vagy ezt meghaladó szakképesítésük, és csak olyan kérelmező nagy-britanniai munkavállalási engedélye hagyható jóvá, aki a hivatalos meghatározás szerint elfogadható szinten beszél angolul.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Vickie Flores

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. február 12. 12:44
"Ötmillió EU-s polgár telepedett le Nagy-Britanniában", valamint tízmillió ázsiai és nyolcmillió afrikai polgár.
teljesenertelmetlen
2021. február 11. 19:31
És abból hány millió magyar? Vagy hazudik az ellenzék?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!