Súlyos károkat okozott a járvány a kínai légi közlekedésben

2020. április 15. 11:07

Az utazási korlátozások miatt a légitársaságok kénytelenek voltak lecsökkenteni járataik számát, a megbetegedés miatti félelmek pedig a keresletre is hatással voltak.

2020. április 15. 11:07

A Zsenminvang kínai hírportálon megjelent cikk a kínai Polgári Légiközlekedési Hivatal szerdai közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy az idei első negyedévben a kínai légitársaságok összesen 33,62 milliárd jüan (1528 ezer milliárd forint) veszteséget könyveltek el. A veszteség túlnyomó részét, 20,96 milliárd jüant (952,6 milliárd forint) februárban szenvedték el.

Az év első három hónapjában az utasforgalom éves összehasonlításban 53,9 százalékkal csökkent, miközben márciusban 71,7 százalékos visszaesést mértek. A levegőben töltött órák számának csökkenéséből látható, hogy a különböző utazási korlátozások, valamint a megcsappant kereslet miatt a kínai légitársaságok gépei a korábbiakhoz viszonyítva jóval kevesebbet repültek márciusban: a 4,17 millió levegőben töltött óra ugyanis a tavalyi év azonos időszakához képest 58,8 százalékos csökkenés.

A napi átlagot tekintve márciusban 6535 járatot indítottak a kínai légitársaságok, éves összevetésben 58,6 százalékkal kevesebbet. Az egyedüli bővülést az áruszállításban érték el: márciusban 2,53 millió tonna rakományt szállítottak, ami 28,4 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest.


(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
my fair lédig
2020. április 15. 11:33
A kínai komcsik pereljék be Trumpot, amiért megtiltotta a Kínából az USA-ba tartó légiforgalmat ! A vád rasszizmus legyen ! Fehér ember monnyon le !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!