Az ukrán légitársaság kizárja a pilótahibát

2020. január 08. 11:38

Jó műszaki állapotúnak mondták egy kijevi sajtótájékoztatón a lezuhant Boeinget, ennek ellenére az iráni hatóságok már műszaki hibát állapítottak meg.

2020. január 08. 11:38

A MAU ukrán légitársaság képviselői szerint az Iránban szerda reggel lezuhant utasszállító repülőgépük jó állapotban volt, és a járat jól képzett személyzete sem követhetett el hibát. „Ez volt az egyik legjobb repülőgépünk kiváló, megbízható személyzettel” – jelentette ki Jevhenyij Dihne, a MAU elnöke kijevi sajtótájékoztatóján.

Oktató is volt a fedélzeten

Ihor Szosznovszkij repülési műveleti alelnök hozzátette: mivel a gép elérte a 2400 méter magasságot, minimális az esélye annak, hogy a személyzet hibát követhetett el. A gép személyzetét két pilóta, egy oktató és hat utaskísérő alkotta. Volodimir Japonenko parancsnok 11 600 óra repüléssel rendelkezett, szinte valamennyit Boeing típusú gépen repülte, Szerhij Homenko másodpilóta pedig 7600 repülési órával.

Olekszandr Safijev, a MAU műszaki igazgatója elmondta, hogy gépet 2016-ban gyártották, közvetlenül a Boeing üzeméből szerezték be. Utoljára január 6-án esett át műszaki ellenőrzésen. A MAU nem kapott semmilyen jelzést a pilótáktól sem Teherán felé repülve, sem onnan a felszállás előtt arról, hogy műszaki meghibásodást észleltek volna.

A cég vezetése ugyanakkor ígértet tett arra, hogy tüzetes vizsgálatot indítanak, amelybe bevonják Ukrajna és Irán légiközlekedési hatóságait, a Boeing gyártóvállalatot, a légitársaság képviselőit, valamint az Ukrajnában működő, polgári repülőgépekkel kapcsolatos balesetek és események kivizsgálásával foglalkozó nemzeti irodát is.

Volodimir Zelenszkij elnök ezzel egy időben utasította az ukrán főügyészséget, hogy indítson büntetőeljárást a katasztrófa körülményeinek kivizsgálására. „Vizsgálóbizottságot kell létrehozni a rendészeti és a polgári repülésért felelős szakosodott szervezetek képviselőiből” – írta az ukrán államfő a Facebookon. Hangsúlyozta, hogy a katasztrófa minden lehetséges okát ki kell vizsgálni. Hozzátette: attól függetlenül, hogy mi okozta a katasztrófát, „ellenőrzik a teljes polgári flotta légi alkalmasságát”.

Zelenszkij üzenetét követően nem sokkal az ukrán ügyészi hivatal közzétette, hogy vizsgálatot indított a közlekedésbiztonsági szabályok, illetve a légi jármű üzemeltetéséről szóló cikkely megsértése címén.

Nem kapja meg a Boeing a feketedobozokat

Megtalálták a Teherán mellett szerda reggel lezuhant ukrán utasszállító repülőgép mindkét feketedobozát – jelentette az iráni állami televízió.  Egy iráni tisztségviselő úgy nyilatkozott: mindkét feketedoboz megrongálódott, de várhatóan hozzá lehet majd férni a bennük rejlő adatokhoz.

Az iráni polgári repülési hatóság vezetője a Mehr iráni hírügynökség jelentése szerint azt közölte: Irán nem fogja átadni a feketedobozokat a szerencsétlenül járt gépet gyártó Boeing vállalatnak. Ali Abedzadeh azt is elmondta, hogy még nem tudják, Irán melyik országba fogja elküldeni a feketedobozokat az adatok elemzésére.

Az iráni hatóságok rövid időn belül azt közölték, műszaki hiba okozta a tragédiát, bár az nem világos, hogyan jutottak ilyen gyorsan erre a következtetésre.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyúlgerinc
2020. január 08. 15:55
Nem javaslom, hogy az ukránok mást mondjanak mint azt, hogy egy rakéta zuhantatta meg a gépet. Ha netán mégis így tennének, akkor megszüntetjük a segélyezésüket. (D.T.)
barnabibambi
2020. január 08. 12:00
A Francba az a fránya gravitáció! Részvét az áldozatok hozzátartozóinak.Valami ok volt a gép lezuhanása csak következmény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!