Román botránytörténész: Eltűnhetnek a magyarok Erdélyből

2018. október 16. 09:36

„Bárhogyan is nézzük – kiirtás vagy asszimiláció – a magyaroknak el kellett volna tűnniük.” Elolvastuk Lucian Boia román történész könyvét Románia elrománosodásáról. A román nemzeti mítoszokat romboló, a román történelemmel őszintén szembe néző történész sajnos a magyarok számára is kiábrándító adatokkal szolgál.

2018. október 16. 09:36
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely

Amikor 1859-ben egyesült Havasalföld és Moldva, ez a románok lakta terület felét sem foglalta magában, Erdélyben és a többi, később elcsatolt területeken viszont csak minimális többséget alkottak; s többnemzetiségű terület volt Dobrudzsa és Bukovina is – írja Lucian Boia román történész Románia elrománosodása című kötetében, amelyben azt fejtegeti, hogy

Románia sosem volt az az egységes nemzetállam,

amilyennek a nacionalista kommunizmus alatt láttatni akarták és amivé tenni próbálták. Boia magyarul megjelent köteteit az 1918-as román egyesülés jubileuma kapcsán szemlézzük, hisz a Románok nem Trianontól tartják az övéknek Erdélyt, hanem 1918-tól.

Lucian Boia

„Miután oly sokáig mások uralma vagy befolyása alatt álltak, a románok olyan Romániát akartak létrehozni, amely valóban az övék”, s ennek lett eredménye a regionális különbségeket mellőző, egyetlen Románia – fejtegeti a sztártörténész. Bár igaz, hogy 1912-ben az akkori Románia lakosságának 93 százaléka volt román a népszámlálás szerint – viszont Boia szerint ez így nem igaz, le kell vonni belőle 4-5 százalék cigányt, 1 százaléknyi moldvai csángót, a Duna mellékén élő bolgárokat és szerbeket, a zsidóságot, s így a románok aránya 85 százalékra csökken.

Ráadásul nagy volt a különbség vidék és város között: a vidék nagyjából etnikailag egynemű volt, a városok azonban soknemzetiségűek: városon a románok csak 68 százalékot tettek ki; Moldvában pedig 54 százalékot, itt ugyanis a városi lakosság majd' 40 százalékban zsidó volt, sőt,

Jászvásáron (Iași) a zsidók közel járhattak az abszolút többséghez,

a románok 44 százalékban voltak jelen. 1899-ben Bukarest lakosságának 65 százaléka volt román. Dobrudzsa pedig Európa egyik legsokszínűbb régiója volt nemzetiségi szempontból.

Boia rámutat: „eredetüket tekintve a románok sem voltak olyannyira románok. Az arisztokrácia vegyes volt, akárcsak a javarészt a városi lakosság”. A nagy arisztokrata családok görög és balkáni eredetűek voltak. A román elit pedig könnyedén sajátította el a külföldi modelleket. Hozzáteszi: Vitéz Mihály, a román nemzeti hősként tisztelt fejedelem görög anyától született, és a görög hatás 1821-ig meghatározó volt.

Ugyanakkor a hosszú távú nemzeti projekt egyértelműen az volt, hogy a nemzeti kisebbségeket elrománosítsák. A román nyelv elsajátítása és a hazafiság minden nemzetiségivel szemben követelmény volt és maradt. 

Az első világháború végén Romániához csatolt területeken – Besszarábia, Bukovina és a tágan értelmezett Erdély – 4-4,5 millió román élt, arányukat tekintve azonban alig voltak többen a lakosság felénél. Mint Lucian Boia írja: Erdélyben 2 millió 817 ezer román élt az 1910-es magyar népszámlálás szerint, a románul beszélők a régió 53 százalékát tették ki. A magyarok 31 százalékot képeztek, a németek pedig majdnem 11-et. A román történész szerint 

a magyarosítás sikeres volt a dualizmus időszaka alatt, de a románok úgyszintén sikeresen ellenálltak. 

1918-ban azonban (nem 1920-ban) Románia területe kétszeresére nő, akárcsak a népessége, és szinte valamennyi román egy államba kerül, de vele együtt rengeteg kisebbség is. 1930-ban az összlakosság 72 százaléka román. Eközben az 1923-as alkotmány „egységes nemzetállamként” határozta meg az országot – Boia szerint ez a kifejezés, ami nem volt benne az 1866-os alkotmányban, azt volt hivatott ellensúlyozni, hogy valójában Románia nem volt sem egységes, sem nemzetállam. És nem csak a kisebbségiek voltak sokan, hanem régiónként igencsak különböztek egymástól a románok is. 

„Naivak lennénk azonban, ha azt képzelnénk, hogy »az egységes román nemzetállam« legfőbb gondja a kisebbségek védelme lett volna. Ez esetben különös összeférhetetlenséget állapíthatnánk meg magával a »nemzetállam« fogalmával. Legelsősorban Románia elrománosítását tervezték, egy olyan országét, amely a nemzetállam ideális feltételeihez képest túl sok nemrománt számlált, és idegen hatások sokaságával szembesült éppen a hozzácsatolt területeken” –  fejti ki a szerző, rámutatva: „a modern demokrácia szempontjából sok tekintetben modellértékű Franciaország elnyelte kisebbségeit”.

Románia nemzetiségi térképe 2011-ben

 

Lucian Boia leszögezi: az elrománosítás egyik fő eszköze az oktatás. A felsőoktatásban például a kolozsvári magyar egyetemet és a csernovci német egyetemet „egyik napról a másikra románosították” annak idején. A magyarok és a németek egyébiránt, a közoktatást tekintve saját felekezeti iskoláikat részesítették – és, tegyük hozzá, a magyarok részesítik ma is – előnyben. 

Boia kijelenti: „A központosító és egyneműsítő politika mindig is a liberális kormányzások idején teljesedett ki. Az 1923-as alkotmányban is az »egységes nemzetállam« kifejezés tulajdonképpen a Nemzeti Liberális Párt műve.” Sőt:

„Bárhogyan is nézzük – kiirtás vagy asszimiláció – a magyaroknak el kellett volna tűnniük”. 

De az elrománosító politika szerinte kudarcot vallott. „A kisebbségeket nem kezelték egyformán. Erdélyben a magyarok nyilván ellenségként tűntek fel. Sokkal jobb besorolásban volt részük a németeknek, akiknek megbocsátották egykori arroganciájukat (a románságnak sokáig csak a szász várak falain kívül volt szabad letelepedniük) – mindezt elismert civilizációs szerepük és a románok és magyarok közötti egyensúlyteremtő helyzetük miatt.” 

A románok között is nagy különbségek voltak: a besszarábiai román értelmiséget eloroszosították, az erdélyiek pedig „közelebb érezték magukat a közép-európai szellemiségéhez, mint a Kárpátok másik oldalán honos »balkanizmushoz«”. Sőt, az erdélyi román értelmiségiek nagyfokú autonómiát és decentralizált országot szerettek volna, és később panaszkodtak is bukaresti mellőzöttségükre. 

Az Antonescu-kormány alatt aztán „az etnikai tisztogatás állampolitikává és hosszú távú projektté vált”. Ez a kormány létrehozott egy „románosítási és telepítésügyi” helyettes államtitkárságot. 

A kommunizmus első éveiben volt a kisebbségeknek a legnagyobb a befolyása, többek közt azért, mert az 1944 előtti román kommunista pártban kevés román volt, és többen voltak a magyarok, zsidók és más kisebbségiek. Ezért is jött létre például a Magyar Autonóm Tartomány. 1948 és 1966 közt azonban elrománosodott a vezetése, és így lett egyre nacionalistább is, s az egység lett a kulcsszó. „1958-tól kezdődően jelentősen romlott a magyar közösség helyzete”, például „1945-től Marosvásárhelyre 20 ezer románt telepítettek be”.

A kisebbségeknek az iparosítás és a kivándorlás, valamint a városok tudatos elrománosítása is keresztbe tett. 

Itt kell szót ejteni a németekről. 1966-ban 382 ezer német élt Romániában, a lakosság 2 százalékát tették ki. 1945-1979 között közülük százezren emigráltak, majd 1978-ban Románia és az NSZK aláírta azt az egyezményt, amely alapján szó szerint listaáron adták el a németeket Nyugat-Németországnak. 1990-ben már csak 119 ezer német maradt az országban.

Klaus Iohannis (kék) és Victor Ponta (vörös) 2014-es román elnökválasztási eredményei

 

A magyarok száma is drasztikusan csökken: 1977-ben az erdélyi magyarok 1 millió 670 ezren vannak, 1992-ben 1 millió 624 ezren, (eközben a románok száma 19 millió 207 ezerről 20 millió 408 ezerre nőtt), 2002-ben 1 millió 431 ezer, 2011-ben pedig már csak 1 millió 227 ezer magyar volt Romániában. A magyarok 1930-ban még az összlakosság 10 százalékát tették ki, 2011-ben pedig csak a 6,5 százalékát. És ez csak azért van így, és nem rosszabb, mert a kivándorlás a románokat is erősen érinti. 

Tízévente átlag 200 ezer magyarral van kevesebb Erdélyben – írja Lucian Boia. 

A románok száma egyébiránt 20 millió 121 ezer volt Romániában, ebből 16 millió 792 ezren vallották magukat románnak 2011-ben, ami 88,9 százalék. A németek száma 36 ezerre csökkent, s a románok a 41-ből 39 megyében alkotnak többséget – a két kivétel természetesen Székelyföld, Hargita és Kovászna megye, 85 és 74 százalékos magyar többséggel, ami korántsem jelent színtiszta magyarságot. Maros megyében a magyarok aránya csak 38 százalékos. 

Cigánynak 621 ezren vallották magukat, ami a lakosság 3,3 százalékát jelenti, de Lucian Boia szerint valós számuk legalább másfél millió, hacsaknem egyenesen kétmillió. S a románoknak sok fejfájást okoz a roma és a román kifejezések hasonlósága, ami miatt Nyugat-Európában gyakran összekeverik őket – főleg hogy

a Nyugat-Európában látható romák jó része Romániából vándorolt ki. 

Lucian Boia következtetése: „A magyarok szempontjából a számok könyörtelenek. A románok pusztán mennyiségbeli fölényükkel nyerték meg a mérkőzést”. Erdélyben ugyanis 1918-ban a magyarok tették ki a lakosság 30 százalékát,a románok alig voltak többen 50 százaléknál, ma azonban a románok teszik ki Erdély lakosságának a 75 százalékát, a magyarok pedig 20 százalék alá csökkentek. A magyarok 2032-re valószínűleg egymillió alá csökkennek, ami a romániai lakosság 5,6 százaléka lesz. Ha ezt extrapoláljuk, akkor azt mondhatjuk: 60 éven belül eltűnhetnek a magyarok Erdélyből, ha csak a tíz évenkénti kétszázezres fogyást nézzük. 

A magyaroknak ugyanakkor városi, társadalmi és kulturális fölényük volt a románokkal szemben – írja Boia –, amit viszont mára elvesztettek. „A magyar nyelv és kultúra haszonélvezői nem csupán a magyarok voltak: a magyar kultúra Erdély egészét áthatotta. Most már csak magukban, saját maguk számára művelik nyelvüket és kultúrájukat.”

Boia szerint sokáig úgy tűnt, hogy a magyarok számbeli hátrányukat történelmi, társadalmi és kulturális érvekkel kompenzálták, de „mára mindebből semmi sem maradt”. 

*

Legközelebb Lucian Boia másik két kötetét is szemlézzük az 1918-as nagy egyesülésről és arról, hogy miért más Románia.

Lucian Boia: Románia elrománosodása

Koinónia, Kolozsvár, 2015

Összesen 151 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2018. október 16. 18:48
Ha megnézzük a monarchiát, abban is hány nemzet élt együtt. Voltak, akik utálták a másikat, de mégis együtt tudtak élni.
forsteandretredjemann
2018. október 16. 17:28
A cikkben közölt nemzetiségi térkép nagyon PC. Albán egyáltalán nem szerepel. Dobrudzsában sincsenek bolgárok. Török is alig akad. Ezek pedig nem igazán alacsony népszaporulatú kihalófélben lévő népcsoportok. Valamit rosszul számolhattak.
írmag
2018. október 16. 15:30
A nem lakott területek román színű jelölése, már csak Teleki Pál "vörös térképén" fehérrel jelölt részeivel javításra szorul. Mecsoda különbség, meg 0 jogosultság.
duhle78
2018. október 16. 15:18
Ritka az ilyen őszinte állapot feltárás. A sok nemzeti (vélt) sérelem helyett ez lenne az első lépés az együttműködés felé. Trianon nem csak nekünk, magyaroknak volt katasztrófa, hanem az összes környező "rablónak" is, hiszen tudatalatt a tolvaj mindig is fél, h a rablott holmi végül visszakerül jogos tulajdonosához. Pedig hasonló kultúrával, sorssal, világszemlélettel rendelkezünk Közép-Európai népek - ha összefognánk, sokkal előrébb lennénk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!