Volt szerencsém látni Lukácsy György filmjét, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotást
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
Michael Haneke szerint férfigyűlölő puritánok keresztes hadjáratot hirdettek az erotika ellen.
Nekiment a #metoo-mozgalomnak Michael Haneke. Az Arany Pálma és Oscar-díjas osztrák filmrendező kemény szavakkal illette a szexuális zaklatások ellen fellépő kezdeményezés következményeit: „A #metoo-mozgalom hátszelén érkező új puritanizmus és férfigyűlölet aggodalommal tölt el”.
Az Oscar-díjra jelölt „Szerelem” rendezője kijelentéseit még az osztrák Kurier lapnak adott interjújában tette a fenti kijelentést, melyet a Hollywood Reporter szemlézett. Hozzátette: „ahogy szembesülünk az erotika bármilyen formája elleni keresztes hadjárattal, mi, művészek elkezdtünk aggódni”.
A rendező azt is egyértelműen leszögezte, hogy a szexuális erőszak elkövetőire le kell sújtani, ugyanakkor világossá tette: undorítónak tartja „a bírósági tárgyalás nélküli vádaskodásokat és a hisztériát”. Egyúttal a médiát is felelőssé tette a történtekért, mondván, hogy „karriereket tört derékba és embereket csinált ki a folyamat közben”, illetve boszorkányüldözésnek nevezte a történteket.
A #metoo-mozgalommal „olyan vádaskodásokkal és ítéletekkel találkoztunk a médián és a közösségi oldalakon keresztül, melyekben a vádlottaknak lehetőségük sem volt válaszolni és megvédeni magukat – ezzel pedig egy polcra helyezték őket a szexuális bűnözőkkel”.