Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Megvonnák Kelemen Hunor román állami kitüntetését

2017. augusztus 08. 21:20

Visszavonná a Kelemen Hunornak adományozott Románia Csillaga Érdemrendet a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció. A szervezet szerint ugyanis a politikus a múlt heti nyilatkozatában megtagadta a román államot, elvitatta a román kultúrát és történelmet.

2017. augusztus 08. 21:20

A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) kedden újabb közleményben bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének, Kelemen Hunornak a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó kijelentéseit. A szervezet ezúttal azt kezdeményezte, hogy a Románia Csillaga adományozói indítsák el az érdemrend visszavonásának procedúráját. 

„Ha ez nem történik meg, a CNMR bírósági úton indítja el a Románia Csillaga Érdemrend  visszavonását, amiként a CNMR több tagja, mint például Constantin Degeratu és Costin Georgescu Tőkés László kitüntetésének a megvonását is sikerrel kezdeményezte” – áll a keddi közleményben.

A CNMR arra emlékeztetett, hogy a román állam legmagasabb rangú kitüntetését „olyan románok” birtokolhatják, akik „elismerik, értékelik az országot és a történelmét, és feltétel nélküli lojalitást tanúsítanak a román állam iránt”

A társaság úgy vélte: az RMDSZ elnökének a múlt pénteki nyilatkozata a román állam megtagadásáról, a román történelem, kultúra és a románok alapvető jogainak az elvitatásáról szólt, és Kelemen Hunor „kiírta magát a román állampolgárok sorából” nyilatkozatával. A CNMR két nappal korábban még Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezte. 

Nem ünnepelné 1918-at

Az RMDSZ elnökével a kolozsvári Szabadság napilap közölt interjút pénteken. Ebben a politikus kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”. Az RMDSZ elnöke úgy vélte: az elmúlt évszázadban „folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól”

Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba” zárkózna a centenárium évében, ezért a szövetség konferenciákat szervez, és kiadványokkal készül felmutatni, hogy mivel járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.

Nem tudnak semmit felmutatni

Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt. 

„Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot.

(MTI)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2017. augusztus 09. 12:45
A kollaboráns Markó kollaboráns utódja sem elég kollaboráns a náci románoknak. Persze nekik lehet.
turáni sólyom
2017. augusztus 09. 11:24
Az oláhok egyszer még megfizetnek a jellemtelenségükért. 1940. Belvedere-palota, 2.Bécsi döntés árnyéka kísért újra. Ha Amerika átteszi a súlypontját Ázsiába, akkor Románia nagy árat fizet a mostani politikájáért. Az orosz medve mereszti a karmait! A gyenge Románia orosz érdek. Putyin megmondta, Erdély kérdése előkerülhet...
Szívemből magyar
2017. augusztus 09. 11:07
A cím rossz, az állampolgárságától is meg akarják vonni. Azért irigylem a románoktól a nagyon erős nacionalizmusukat, náluk nincsenek kálmán szolgák, para-kovácsok, kertész ákosok, heti hetesek.
antioxi
2017. augusztus 09. 10:38
„a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”. Ideje volt kimondani! ps: Készülj a békére és tartsd szárazon a puskaport
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!