OMSZ a Gálvölgyi-ügyről: Politikai támadást indítottak a mentőszolgálat ellen!

2023. május 15. 13:09

A mentőszolgálat azt írta, egyes médiumok azt a hamis látszatot keltik, hogy a bajtársak nem tesznek meg mindent a betegekért.

2023. május 15. 13:09
null

Közleményt tett közzé Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat, miután a múlt héten egy irányítói hiba miatt nem érkezett elég hamar mentő Gálvölgyi János színészhez. Az OMSZ a közlemény elején jelezte, gyűlöletcunami zúdul a mentőkre. Jelezték, az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségét 8500 elkötelezett életmentő alkotja,

akiket egy nemes cél, a segíteni akarás köt össze.

Állításuk szerint munkájukra hivatásként tekintenek, amit a legmagasabb szakmai színvonalon szolgálnak a nap minden percében, tekintet nélkül a betegek társadalmi-, vallási-, etnikai- vagy egyéb hovatartozására. „Egy ismert művész esete kapcsán vétett irányítói hiba miatt ezt most több médium is kétségbe vonta és politikai támadást indítottak a mentőszolgálat ellen” – írták.

– közölték.

A mentőszolgálat szerint a mentősök továbbra is legjobb tudásuk szerint, lelkiismeretesen végzik munkájukat és „segítenek MINDEN RÁSZORULÓNAK”.

***

 Nyitókép: Valentyna Gupalo/Getty Images

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Osztap_Bender
2023. július 12. 12:13
Vajon láttatok már olyan hírt, hogy egy fideszes tótumfaktumért nem ér időben a helyszínre a mentő? Mivel a kérdés rejti a szomorú valóságot, gondolkozzatok csak el rajta. Saját mentőszolgálatuk lenne, vagy az ő esetükben be kell tartani a határidőket? Ha meg szóvá teszi valaki a hiányosságokat, az politikai támadás, ha meghal a beteg a mentőre várva, az pedig szokásos dolog. Észreveszitek a pofátlan hatalmi cinizmust?
zakar zoltán béla
2023. május 15. 19:49
komáromolászlókincses
satman11
2023. május 15. 18:53
Nézzétek az ATV betelefonálósát....ilyen csőcselék a földön nincs...kannibál módon esnek neki a mentősöknek és a rendőröknek...a műsorvezető abortuszmaradék csak hümmög....
Kiababa
2023. május 15. 16:25
Sokszor a hozzátartozók pont a leglényegesebb infót nem mondják el a beteg állapotáról.Amitől máris mindjárt másképp áll a helyzet. Egyébként kérdezni is tudni kell.Idővel rutinosan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!