Bayer Zsolt: Ukrajnában most olyan könyvégetés folyik, mint a náci Németországban (VIDEÓ)

2022. május 29. 17:59

„Ha kivonjuk az ukrán kultúrából az orosz kultúrát, akkor ami marad, az szánalmasan és ostobán kicsinyke és kevés lesz” – fogalmazott a publicista.

2022. május 29. 17:59
null

Bayer Zsolt rövid videóban kommentálta, hogy az Ukrajnában kibontakozó oroszellenesség egyre szélsőségesebb formákat ölt, és a kultúra terén is egyre erőteljesebben bontakozik ki.

„Dosztojevszkij, Tolsztoj vagy éppen Mihail Bulgakov”

A videóban a publicista elmondta: „egy nő, bizonyos Olekszandra Koval – aki az ukrajnai könyvtárak ellátásáért felelős igazgató – közölte, hogy minél hamarabb el kell távolítani az ukrán könyvtárakból az ukrán gondolkodásmódra veszélyes és káros műveket”.

A publicista úgy fogalmazott: „nem fogják kitalálni, hogy kikre gondol, természetesen az orosz szerzők, köztük az orosz klasszikusok műveire. Így tehát jelen állás szerint Ukrajnában,

– emlékeztetett Bayer Zsolt.

Történelmi párhuzamok

„Ha valakinek első hallásra is ismerős, az ne essen kétségbe, jó úton jár. Igen, ilyet már a náci Németországban mondtak. Ilyet már mondott Goebbels, aztán a mondatokat tettek követték, csak akkor nem az oroszokat kellett kidobni a szemétre, hanem a zsidó szerzők műveit” – fejtette ki a publicista.

Hozzátette: „egyben biztosak lehetünk: ha kivonjuk az ukrán kultúrából az orosz kultúrát, akkor ami marad, az szánalmasan és ostobán kicsinyke és kevés lesz. És legszebb ékköve a maradéknak nem lesz más, mint a péniszével zongorázó Zelenszkij, aki jelen pillanatban Ukrajna elnöke. De mi másnak is lehetne az elnöke ez az ember, mintsem 

– zárta a gondolatmenetét Bayer Zsolt.

A publicista videóját az alábbiakban tekintheti meg:

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. május 30. 18:44
Zsozsó a fidesz bélsara.
balbako_
2022. május 30. 15:44
Miért tennének mást? Az utolsó európai náci állam Ukrajna.
Vakfolt
2022. május 30. 10:02
Nem szimpatikus az egyik kultúrából kivonni a másikat duma, landeszmann rabbigecire emlékeztet engem, szerencsésebb lett volna a "kultúra" szó helyett az "irodalom" szót használni.
Proxima Centauri
2022. május 30. 05:00
Szóval a Gogolnak annyi...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!