Az erdélyiek szerint Márki-Zay Péter náluk sem szívesen látott vendég

2022. március 24. 18:20

Egy erdélyi magyar párt a baloldali miniszterelnök-jelölt erdélyi látogatásával kapcsolatban fogalmazta meg álláspontját.

2022. március 24. 18:20
null

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint Márki-Zay Péter Erdélyben nem szívesen látott vendég. A kisebbik erdélyi magyar párt országos elnöksége az ellenzéki miniszterelnök-jelölt keddi és szerdai erdélyi látogatásával kapcsolatban fogalmazta meg álláspontját csütörtökön.

Az EMNP Gyurcsány Ferenc hatalomszerzési törekvéseinek a trójai falovaként tett említést Márki-Zay Péterről, és kijelentette:

nem kérünk sem a hazugságaiból, sem a határon túli magyaroknak szánt hamis hízelgéséből, sem pedig azokból, akik valójában mögötte állnak”.

Az EMNP elnöksége szerint a magyarországi parlamenti választások előtt a magyarországi baloldal erdélyi „elvtársai” aktívvá váltak, Márki-Zay Pétert Marosvásárhelyen Gáspárik Attila „szélsőségesen liberális” színházigazgató, és Markó Béla korábbi RMDSZ-elnök is fogadta.

Az EMNP állásfoglalásra szólította fel Kelemen Hunort. „Elkötelezett híve-e a nemzet határokon átívelő békés újraegyesítési folyamatának, vagy Markó Béla fogalmazza-e meg az RMDSZ valódi és titkolt véleményét, amikor folyamatosan a magyarországi balliberális oldalt támogatva szólal meg?” – tette fel a kérdést. A párt a „Budapest irányába is működő kétszólamúság” kapcsán nyomatékosította: „a balkáni típusú politikai simulékonyság a magyar-magyar kapcsolatokban megengedhetetlen”.

Az EMNP ugyanakkor megállapította: az április 3-i voksolás és referendum nem csupán az Országgyűlés megválasztásáról és gyermekeink védelméről, hanem a teljes Kárpát-medencei magyarság jövőjéről, az eddig elért nemzeti sikerek bebiztosításáról, a béke szavatolásáról és a tartós fejlődés garantálásáról szól.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2022. március 25. 07:35
HOGY MIT SZERETNÉNK? "Jogosultsága", esélye az ország vezetésére, a béke fenntartására, különösen a mai háborús helyzetben, csak az Orbán kormánynak van. Az emberek bizalma a kormány iránt töretlen. A baloldal kiszámíthatatlan, naponta változó állásfoglalásai veszélyeztetik a békét és biztonságunkat. Átgondolatlan lépéseik, különösen Márki-Zay Péter zavaros, feltételek nélküli "kapcsolatai" kötődései" és szavai és döntései miatt vissza nem fordítható ideológiai, szellemi, részben pedig sajátos fizikai "gyarmattá" válnánk. Ezt nem akarhatjuk! Nem hagyhatjuk magunkat sem ismeretlen távoli érdekektől, sem Gyurcsány Ferenctől, sem Márki-Zay Pétertől megvezettetni. Továbbra is nyugalomban, békében szeretnénk élni!
erdei nyezega
2022. március 24. 19:43
makizaj egy buzi rétinigger!...................
Wadaderika
2022. március 24. 19:09
Odakozmált...
amca
2022. március 24. 19:02
vonaglógábor nevű 24 karátos disznónak a pofájába mondták ,hogy a disznóólat se bíznának rá. Jakab zsidó még Battonyáig sem mert elmenni. Márki Majmun ,ennek a 2 söpredéknek a köbgyöke.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!