Dömötör Csaba válasza Szabó Tímeának: Amit ön csinál, az politikai hisztériakeltés

2021. június 14. 13:15

A Diákváros és a Fudan egyetem megvalósítása egyszerre is megvalósítható.

2021. június 14. 13:15
null

Ha lakhatást szeretnének nyújtani a fiataloknak, ne támadják mindig a családi otthonteremtési programot – fogalmazott Szabó Tímeának adott válaszában az államtitkár. A Párbeszéd frakcióvezetője szerint az ügyben azt kell eldönteni, hogy „akarunk-e 540 milliárdos kínai hitelt a nyakunkba, vagy inkább a vidéki fiataloknak biztosítunk lakhatást”. Hozzátette: „aki ezt a törvényt megszavazza, az Magyarországot bocsátja aruba Kínának, aki ezt a törvényt holnap megszavazza, az a magyar emberek akarata ellen szavaz”.

Szabó Tímea arról is beszélt, hogy a Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina által kezdeményezett szavazás eredménye szerinte egyértelműen azt mutatja, hogy a budapestiek nem kérnek a Fudan Egyetemből. (A képviselő által emlegetett konzultációt egyébként a kétmilliós lakosú Budapesten alig több, mint harmincezren töltötték ki – a szerk.)

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában úgy fogalmazott: „Azt sajnálom, hogy egy egyetem kérdéséből politikai kampánytémát szeretnének csinálni, ezt végtelenül sajnálom. Mégis csak egy új egyetem megléte a tudást bővíti és pozitív gazdasági következményei is lehetnek. Most amit ön csinál, az nem más, mint politikai hisztériakeltés, mert nincsenek még kidolgozott tervek az egyetemre vonatkozóan, mint ahogy

Hozzátette: „ha meglesznek a kidolgozott tervek, akkor a kormány támogatja azt, hogy ebben a kérdésben akár népszavazás is legyen, támogatjuk azt, hogy a budapestiek, vagy akár a Budapesten kívül élők is elmondják a véleményüket ezzel kapcsolatban”.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2021. június 14. 18:44
"Dömötör Csaba válasza Szabó Tímeának: Amit ön csinál, az politikai hisztériakeltés" Annál sokkal több. Amit Szabó Tímea hivatásos külföldi ügynöknő csinál, az politikai bűnözés, politikai gengszterizmus, hazaárulás. Ennyi.
Imprator
2021. június 14. 17:50
Sajnos én személyes is ismerek egyet :(, de kétségtelen hogy, nagyon proli a hölgy.
balbako_
2021. június 14. 14:43
Tímeának orvos kell, idegorvos és hideg vizes pakolás.....
manitowoc
2021. június 14. 14:19
Dömötör (vagy a Mandiner?) megcsillogtatja különleges képességeit: "A Diákváros és a Fudan egyetem MEGVALÓSÍTÁSA egyszerre is MEGVALÓSÍTHATÓ." Ennek láttán Kerpel-Froniust "megeszi" a sárga irigység. (:-)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!