Zuckerberg: Nem hiteles a Social Network

2010. október 21. 10:04

A Facebook alapítója szerint David Fincher filmjében csupán kapucnis pólói és ingei hitelesek, a sztori azonban sántít. A Social Networkben Mark Zuckerberg fő célja a lányokkal való ismerkedés céljából kreálta a közösségi oldalt, valamint azért, hogy bejusson az elit körökbe.

2010. október 21. 10:04

A Facebook alapítója elmondta a véleményét David Fincher filmjéről a Stanford egyetem diákjai előtt. Mark Zuckerberg szerint egy csomó érdektelen részlet - például a kapucnis pólói és ingei - teljesen pontos a filmben, a kerettörténet teljesen hamis. A közösségi oldalt a sztori szerint egy olyan lány miatt alapította, aki szakított vele, és a fő célja az volt, hogy lányokkal ismerkedhessen és bejusson elit körökbe. Zuckerberg kijelentette: a filmbéli hölgy nem létezik. Azzal a lánnyal pedig, akivel jelenleg jár, már a Facebook alapítása előtt összejöttek.

Zuckerberg barátnőjét, Priscilla Chant valóban a Facebook alapítása idején ismerte meg, de csak 2005-ben kezdtek randizgatni - ekkor a lány már neki dolgozott. „A filmesek képtelenek felfogni, hogy a Silicon Valley-ben dolgozók egyszerűen azért hoznak létre dolgokat, mert szeretnek dolgokat létrehozni” - mondta az alapító. A Facebook alapításában szintén részt vevő, később Zuckerberget beperelő Eduardo Saverin szerint a történet arról szól, hogy egy sikerhez és az ország gazdasági növekedéséhez kreativitásra és vállalkozószellemre van szükség.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
crm114
2010. október 23. 13:10
Óriási sikersztori egyébként. A Facebook jelentősen megdobja az amerikai gdp-t, Zuckerberg pedig annyit ér az USA-nak, mint egy repülőgép-anyahajó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!