Az Európai Unió vezetése egyre irreálisabb ötletekkel áll elő. A folyamat nem most kezdődött, legalább három évtizedre nyúlik vissza, és részben a birodalomépítési törekvéseknek, részben az új ideológiák megjelenésének tudható be.
2022. augusztus 10. 17:13
p
4
0
1
Mentés
Lóránt Károly írása a Mandiner hetilapban.
Az alapító atyák valamikor az ötvenes években – minden bizonnyal a második világháború borzalmainak hatására – komolyan gondolták, hogy a hosszú távú európai béke megteremtéséért olyan Európát kell felépíteniük, amelyben a kevésbé fejlett régiók fokozatosan felzárkóznak a fejlettebbekhez, az egyes társadalmi rétegek jövedelemviszonyai pedig kiegyenlítettebbé válnak.
A közös valuta nem az integráció elmélyüléséhez, hanem az országok közötti viták kiéleződéséhez vezetett”
A római szerződésben számos paragrafus támogatja az ilyen irányú fejlődést, különösen a kölcsönösen kiegyenlített kereskedelmi viszonyokat, ami a harmonikus fejlődés alapját képezi. A szerződés 3. paragrafusának h) pontja például olyan eljárások alkalmazásáról beszél, „amelyek révén a tagállamok gazdaságpolitikái összehangolhatók, és fizetési mérlegük egyensúlyzavarai kiküszöbölhetők”. Ehhez a 104. paragrafus azt teszi hozzá, hogy „minden tagállam olyan gazdaságpolitikát folytat, amely ahhoz szükséges, hogy a foglalkoztatás magas szintjének és a stabil árszínvonalnak a megőrzése mellett biztosítsa fizetési mérlege egészének egyensúlyát”. Vagyis a közösséget létrehozó szerződés igen nagy súlyt helyezett az egymással szembeni kereskedelmi és fizetési egyensúly megtartására, és ez a hiánnyal küzGdő és a többlettel rendelkező országok kölcsönös feladata volt. Ez a felfogás a maastrichti szerződéssel gyökeresen megváltozott. A vonatkozó 109h paragrafus szerint: „Ha egy tagállam fizetési mérlegét illetően nehézségekbe ütközik, vagy komolyan nehézségek fenyegetik […] a Bizottság haladéktalanul megvizsgálja a kérdéses állam helyzetét, valamint azokat az intézkedéseket, amelyeket az adott állam a rendelkezésére álló valamennyi eszköz felhasználásával e szerződés rendelkezéseivel összhangban megtett vagy megtehet. A Bizottság közli, hogy milyen intézkedések megtételét javasolja az érintett államnak.” A szövegből jól érzékelhető, hogy itt már szó sincsen kölcsönösségről, vagyis arról, hogy az aktívummal rendelkező országoknak is – például importjuk növelésével – vissza kell fognia exporttöbbletüket. A szerződésnek ez a valószínűleg szándékos hiányossága később, az euró bevezetése után drámai módon megmutatkozott: Dél-Európa eladósodásához vezetett.
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
4
0
31
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karvaly
2022. augusztus 16. 03:22
Nagyon jó cikk. Remélem, kikerül majd a főoldalra is, hogy minél többen olvashassák.