Vannak (még mindig vannak) művek, amelyekről írható kritika, s vannak művek, amelyekről a legjobb esetben is csak tömegpszichológiai elemzések írhatók – utóbbi esetre példa a Netflix (állítólagosan) valaha volt legnézettebb sorozata, a hetek óta töretlenül trendingelő, koreai Squid Game. Félreértés ne essék: nem valamiféle szerzői filmes fundamentalizmus mondatja ezt velünk. Hiszen értjük, az auteur halott, a „hetedik művészet” – már a Filmvilágban sem írják le irónia nélkül ezt a kifejezést – dettó, a vizuális tartalomfogyasztás jövőjét pedig a kész hatásformulák mentén legyártott, nézői reakciókra gondosan tesztelt, még látszólagos szabálytalanságaiban is szigorúan konvencionális kontent jelenti. Probléma akkor van, ha e kontentet továbbra is a régi kritikai fogalmakkal igyekszünk leírni. A streamingoldalak két olyan jelenséget egyesítenek, amelyek logikusan kizárják egymást, pedig furcsamód egymásból fakadnak: a tudatipar totalitását és a nézői igény mindenekfelettiségét. Arctalan, átláthatatlanul működő gigavállalatok formatálják milliárdok világlátását, ezzel egyidejűleg viszont kifinomult analitika biztosítja, hogy olyan tartalmat állítsanak elő, ami leköveti a nézők attention spanjét, érzelmi ritmusgörbéjét. Hogy ez középszerű tömegtermeléshez és az alig néhány hónapig emlékezetes „remekművek” kultúrájához vezet, az a régifajta kritika szempontja. Az érvényes kérdés az, hogy milyen gondolategységeket akar bennünk elültetni a Squid Game – avagy a nyugati átlagszubjektum miféle mentális-pszichés alakzatai hívták elő a sorozatot.
A Squid Game készítői ezerszer látott filmes elemeket fűztek fel a nemkülönben ezerszer feldolgozott, „játék életre-halálra” témára. (Amúgy – de ezt mondani se kell – profin, lendületesen.) Nem új a sorozat allegorikus szerkesztése sem: hogy csak egy hasonló művet említsünk, disztópikus egyenlőtlenségparabola volt az e hasábokon is méltatott spanyol horror, A platform is. Csakhogy az ott bemutatott borzalmakat egy hangsúlyosan keresztény ihletésű szimbólumháló emelte a sokkolás banalitása és az önmagában sosem művészi értékű „társadalmi mondanivaló” fölé, a Squid Game esetében mindenfajta aktuálpolitikai üzenet csak ürügy arra, hogy nagyon is gépiesen stimulálják a néző szabványosított képzeletét. Négyszázötvenhat lecsúszott vagy zűrös életű egyén feszül neki, hogy a gonosz „gazdagemberek” szórakoztatására szervezett emberlóverseny keretében, koreai gyerekjátékokra alapozott fordulókon túljutva nyerjék el a csillagászati összegű nyereményt, a végén azonban – ismerik fel a versenyzők a sokasodó hullákat látva – csak egy maradhat.
Hónapokig tartó viták után megszavazták a Kijevet támogató hatalmas segélycsomagot Washingtonban: fegyverek, lőszer és pénz érkezhet Ukrajnába. Kérdés, mire lesz elég a segítség. Hajdú Tímea írása.
A korrupciót mint kampánytémát szoros egymásutánban utasították vissza a magyarok, a törökök, a lengyelek, a szlovákok és a horvátok is.
„Ha Isten megsebez, azzal közelebb szólít magához.”
Milyen esélyei vannak a jobboldalnak az EP-választáson és az Egyesült Államokban? Mit gondol a Magyar Péter-jelenségről? Interjú az Alapjogokért Központ főigazgatójával.
A CPAC kiváló alkalom a személyes kapcsolatok továbbépítésére.
Kulcsfontosságú választásokat előz meg az idei CPAC Hungary, amelyre a világ minden tájáról érkeznek hazánkba konzervatív politikusok és véleményformálók. Megnéztük, hogyan áll most a jobboldal szénája Európában és az Egyesült Államokban.
Egyelőre nem ismert a gyilkosságok indítéka.
Már az első félidő végére kialakult a 2–1-es végeredmény.
