Mernyei Ákos írása a Mandiner hetilapban.
Abszurd helyzet állt elő a közelmúltban: a holland bíróság gyakorlatilag kimondta, nem látja biztosítva, hogy a
Lengyelország által átadni kért gyanúsított megfelelő elbánást kap hazájában a vele szemben folytatott büntetőeljárás során a lengyel jog rendszerszintű hiányosságai miatt. Vagyis a holland bíróság szerint azzal, hogy Lengyelország egy köztörvényes büntetőügyben az eljárás lefolytatásával szuverén jogát kívánja gyakorolni, olyan hátrányt okozhatna a gyanúsítottnak, amellyel szemben neki kell őt megvédenie. Nem nehéz mindebben észrevenni a kéretlen világboldogítás rigmusait. Lássuk, mi is történt.
Eddig a jogrendszerek egyenértékűsége volt a norma
A holland testület kérdése magában foglal egy súlyos értékelő megállapítást: a lengyel jog és bírósági intézményrendszer nem biztosítja azt a kellő szintű jogvédelmet egy gyanúsítottnak, mint a holland bíróságok. A helyzet még inkább megdöbbentő annak fényében, hogy a holland bíróság nem a saját vagy egy harmadik állam polgárát félti a lengyel igazságszolgáltatástól, hanem egy lengyel gyanúsítottat. S hogy a kedélyeket még tovább borzoljuk: a feltételezett elkövetővel szemben nem valamiféle állam elleni bűncselekmény miatt folyik eljárás, a gyanú szerint több mint kétszáz kilogramm kábítószert – marihuánát, amfetamint, hasist és kokaint – vitt be Lengyelországba, valamint hamis személyazonosító okmány volt a birtokában. Röviden: drogcsempészet és más effélék miatt szeretnék a lengyel hatóságok felelősségre vonni. Amennyiben az Európai Unió Bírósága (EUB) helyt adna a holland kezdeményezésnek, bátran mondhatnánk, hogy szöget vert az európai igazságügyi együttműködés koporsójába.
Az európai jogi és gazdasági életben kiemelt helyet kap a tagállamok közötti igazságügyi együttműködés. A vonatkozó szabályrendszer része az európai büntetőeljárás-jog is, amelynek alapkő-jelentőségű dokumentuma a 2002-ben intézményesített európai elfogatóparancs. Ez lehetővé teszi, hogy az egyik tagállam bűnüldöző hatóságai olyan „körözést” bocsássanak ki, amely alapján ha a terheltet más tagállamban fogják el, ki kell adni az elfogatóparancsot kibocsátó ország számára. A tagállamok az európai elfogatóparancsot a tagállami jogrendszerek egyenértékűsége alapján, a kölcsönös elismerés elve szerint hajtják végre. Ez alól csak kevés kivétel van jogszabályban tételesen meghatározott okokból; ezek olyan objektív körülmények, amelyeket a jogalkotó korábban éppen a kölcsönös bizalom elvének tiszteletben tartására tekintettel szabott meg, például ha a megjelölt bűncselekmény elévült, vagy a tárgyában korábban már jogerős ítéletet hoztak.