Brian Staveley: A tűz kegyelme

2016-07-20 12:57:31

Szabó Dominik
ekultura.hu
Elképesztő, amit Brian Staveley A tűz kegyelmében művel. Olvastam már életemben néhány heroikus fantasy nagyregényt, és az esetek többségében viszonylag jó hibaszázalékkal be tudom lőni, hogy merre fog haladni a cselekmény.

Elképesztő, amit Brian Staveley A tűz kegyelmében művel. Olvastam már életemben néhány heroikus fantasy nagyregényt, és az esetek többségében viszonylag jó hibaszázalékkal be tudom lőni, hogy merre fog haladni a cselekmény, hogy mi lehet a történet befejezése, vagy a rejtély megoldása. De olyat azért még nem tapasztaltam, hogy ennyire ötletem se legyen, mint Staveley-nél. Legalább féltucatnyi logikus forgatókönyvet lehetne kikövetkeztetni, annyira fogalmunk sincs, hogy kik állnak az ügy hátterében, melyiküknek lehet hinni, pontosan mit akarnak elérni ebben a konfliktusban, vagy egyáltalán, tulajdonképpen miről is szól ez a konfliktus. Persze a regény végére már kezd egyértelműbbé válni a helyzet, de nem tartom kizártnak, hogy a folytatásban Staveley újfent képes lesz nagyon meglepni.

Hiába van ugyanis három (sőt, A tűz kegyelmében már négy) nézőpont-karaktere, akiknek elég pontosan megismerjük a gondolatait, a motivációit és az érzéseit, mégis olyan szövevényesen alakulnak az események, hogy esélyük sincs kievickélni a tudatlanság gödréből. Nagyobb hatalmak sakkbábuként használják őket a saját harcukban, külön-külön csak az igazság darabkáit birtokolják, nem találkoznak, vagy ha mégis, akkor sem tudnak két békés szót váltani (néha meggyőződésem, hogy ha a három testvér leülne nyugodtan beszélgetni egymással, akkor öt perc alatt megoldást tudnának találni), hiszen mindannyian valami olyan célért küzdenek, ahol a másik testvér akadályt jelent. Félreértik egymást (mindig a lehető legrosszabb módon), nem tudják, kinek lehet hinni, nem tudnak bizonyos eseményekről, a másik tetteiről és terveiről, aminek köszönhetően egyszerűen semmi sem úgy történik, ahogy eltervezik – ettől pedig az egész kötet felvesz egy szédítően kaotikus tempót, mintha Staveley tényleg esélyt sem adna a szereplőknek a problémák megoldására (no meg nekünk, hogy kibogozzuk, mi történik). Ez egy ideig engem meglehetősen idegesített, de miután ráhangolódtam, már engem is elszórakoztatott ez az őrült forgatag.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.