Öt tény Az ébredő Erőről – spoilerek nélkül

2015-12-18 09:30:24

Írta: Pintér Bence
Nem politizál, nem untat, hanem végig pörög; éppen elég benne a nosztalgia, de nem nő rá az új karakterekre: minden várakozásnak megfelelt Star Wars: Az ébredő Erő. Az űropera hetedik darabját rendesen megírták, rendesen megrendezték; lehet rajta nevetni, lehet rajta sírni, miközben a színészek remekelnek. Spoilermentes kritika.

Négy órán keresztül gépeltem csütörtök délután a Star Wars: Az ébredő Erő spoileres kritikáját, amelyben elregéltem a film erényeit, felfedtem pár hibáját; eközben pedig részletesen kifejtettem a történéseket. Aztán arra gondoltam, hogy a fene vigye el, volt ez olyan jó mozi, hogy semmi értelme leírni, mi van benne. Enélkül is el lehet mondani róla pár dolgot.

Óriási volt a hype a film körül: hatalmas elvárások övezték az űropera J.J. Abrams által felügyelt új trilógiáját. A rajongók attól tartottak, hogy csalódás éri őket, mint érte őket az előzménytrilógia esetében. A kétezres évek elején még George Lucas által alkotott trilógia ugyanis totál unalmas, zavaros történet volt - nem teljesen volt méltó a régi trilógiához.

Nos, örömmel jelenthetjük, hogy J.J. Abramsnek sikerült: nem hogy nem rontotta el a folytatást, de sikerült egy remek közönségmozit letennie az asztalra, amire bátran beülhet szuperrajongó és Star Wars-szűz; fiú, lány; kisgyerek, nagygyerek, lélekben örökké gyerek felnőtt, és felnőtt-felnőtt is.

*

1. Éppen elég a nosztalgia

Sokan rámutattak, hogy a film cselekménye nagyon hasonló a Star Wars legelső (negyedik) epizódjához, ami igaz. Ez azonban szerintem egyáltalán nem zavaró: a fiatalabb generációnak pedig pontosan megadhatja azt az élményt, amit a mára már felnőtt generációnak megadott Lucas első SW-filmje. A Baljós árnyak nekem abban a korban nem adta ezt meg, Az ébredő Erő viszont igen. Szóval nincs ezzel semmi baj.

Van sivatagbolygó horizontját bámuló csillagszemű fiatal; van Millenium Falcon, Han Solo, Chewbacca, Leia, R2, C3PO; van új gonosz bázis; van I have a bad feeling about this; van fekete maszkos gonosz és van új főgonosz is, aki szerencsére nem Palpatine klónja, hanem egy új, egyelőre nem túlzottan kifejtett karakter. A zenék is ismerősek, de közben van egy sor új dallam.

Eközben pedig van idő és hely az új karakterek, új motívumok bemutatására. Megismerjük a sivatagboylgón roncsvadászkodó, rejtélyes családi hátterű Reyt; a kiugrott rohamosztagos Finnt; az új trilógia ászpilótáját, Poe Dameront; és az új gonoszt, Kylo Rent. Mind a négyen izgalmasak, mindannyiukban van még sztori, amire kíváncsiak is vagyunk a film végén.

2. Lehet nevetni, lehet sírni

Jó látni, mikor ül egy poén, amit elterveztek a készítők. Nemrég voltam az új James Bond vetítésén, ahol össz-vissz egyszer nevetett fel a közönség, pedig volt sok olyan hely, ahol nyilvánvalóan nevetni kellett volna az alkotók szerint. Az ébredő Erő nem ilyen: folyamatosan szállítja a jó szövegeket, a humoros helyzeteket, amin tényleg felkacag az ember. Han Solo és Chewie persze az egyik alapvető forrása ennek; a másik pedig meglepő módon az új kisdroid, BB-8, akiből nagy szerencsénkre nem egy béna Jar-Jar lett.

Emellett pedig megfelelően adagolt a dráma. Erről nehéz úgy írni, hogy ne áruljunk el semmit. Azt mindenesetre el lehet mondani, hogy nagy újratalálkozások, nagy veszteségek és ha nem is „Én vagyok az apád”-szintűen meglepő, de ettől függetlenül komoly és szomorú családi dráma is van a filmben.

3. Nagy a pörgés, nincs politizálás

A Lucas-féle előzménytrilógia egyik rákfenéje az volt, hogy folyamatosan unalmas politikai vonatkozásokról beszéltek a karakterek végtelenül. Nem olyan filmek voltak, amit például egy kisgyerek igazán élvez: hát onnan indult az egész cselekmény, hogy valami kereskedelmi izé miatt volt valami izé, és valakinek alá kellett írnia valami papírt, és… Nos, ez most teljesen hiányzik. Akcióból akcióba kerülünk, rövid pihenőkkel. A film harmadik harmadában ez kicsit a plot hihetőségének a rovására is megy: mindig mindenki épp jó helyen van és jókor bukkan fel; a Birodalom örökösei pedig nem sokat tanultak elődeik hibáiból.

Ettől függetlenül egy kicsit több kifejtést megért volna a politikai szál. Azt ugye a trailerből láthattuk, hogy van a fasisztoid, nagyon gonosz Első Rend, meg van az Ellenállás. A filmből nem derül ki, hogy igazából most ki uralja a galaxis nagyobb részét, hogy áll a polgárháború, mi köze az Első Rendnek a birodalomhoz, mi köze az Ellenállásnak a Felkelőkhöz. Igazából semmit nem tudunk meg arról, hogy alakult a háború elmúlt harminc éve. Ez pedig baj, remélhetőleg a társfilmek és a trilógia következő részei kifejtik ezt a kérdést.

4. Látványos a film

Az eredeti SW-trilógia egyik nagy erénye volt, hogy kreatív megoldásokkal a korban páratlan látványvilágot hozott össze a filmet készítő csapat. Ezt a bravúrt manapság nehéz lenne megismételni, hiszen már már minden magára valamit is adó blockbuster igencsak látványos, CGI-vel meg csak azt nem lehet megcsinálni, amit nem akarsz. Abrams tehát újítani most nem tudott, de teljesen korrekt, helyenként kiemelkedő munkát végzett.

A sajtóvetítés IMAX-teremben volt, a film 3D-s verzióját láttuk, és azt tudom mondani, hogy megéri így nézni a filmet: nem fölösleges a 3D, vannak kifejezetten jó megoldások. A helyszínek Star Wars-osak, gyakran nem is a filmeket, hanem egyes, mostanra kánonon kívüli játékokat juttattak eszembe. Az egyik legdrámaibb jelenet pedig annyira gyönyörűen volt megkomponálva, hogy nehéz lesz elfelejteni. (Itt említem meg, hogy a szinkron is jónak tűnik.)

5. Nem derült ki minden

És hogy mi a helyzet az előzetesekből és a marketinganyagokból teljesen hiányzó Luke Skywalkerrel? Nem áruljuk el: csak annyit, hogy csupán a nyitószövegig kell várni, hogy halljunk róla valamit. A film egyértelműen jó nyitánya egy trilógiának: megismerjük a szereplőinket, megismerünk pár titkot, néhány szomorú eseményt az elmúlt harminc évből; ugyanakkor néhány kulcsszereplő múltja, vagy a fent említett politikai helyzet homályban marad. Jut még elég történet a következő filmekre.

*

Én összességében remekül szórakoztam a filmen, nem néztem az órámra egyszer sem, és meglepődtem, milyen hamar vége lett – gyorsan elröppent az a közel két és fél óra. A színészek remek alakítást nyújtottak: mind a régiek, mind az újak. Nem tartom az év filmjének, nem hiszem, hogy olyan meghatározó lenne, mint az első trilógia volt, de egy biztos: nagyon magabiztos, nagyon tisztességes folytatás lett ez a film, méltó az eredeti trilógiához. Pontosan olyan, amilyet ez a franchise megérdemel. És pontosan olyan, amiről biztosan tudom, hogy a kilenc éves öcsém nagyon jól fog rajta szórakozni. És azt hiszem, ez a lényeg.