Hódolat Angliának (Susanna Clarke – A hollókirály)

2015-10-18 12:22:27

Fekete I. Alfonz
Próza Nostra
Nem szokványos fantasy történet, érdeklődése széleskörűbb egy fiktív világban játszódó történet elmondásánál. Belépő egy nagyszerűen megkonstruált univerzumba.

Clarke világépítési technikája első olvasásra meghökkentő lehet. Temérdek anekdota, közbeékelt mondanivaló, több oldalra rúgó lábjegyzet akasztja meg a történet fősodrát. A recepció ezt a választást mindenképpen üdvözölte, viszont kétségtelen, hogy más olvasási stratégia kell a befogadás során, mint más fantasy könyvek esetében. Megjegyzem, néhány lábjegyzet később novellává cseperedett, amiket a Búcsúbáj hölgyei és más történetek című novelláskötetben jelentetett meg az írónő 2006-ban; magyarul pedig 2007-ben az Agave Kiadó gondozásában, magát a regényt is fordító Heinisch Mónika tolmácsolásában látott napvilágot.

A fiktív világ az általunk ismert világ mágiával. Erre a tényre a regény nem mágikus szereplői olyan kuriózumként tekintenek, amit csodálni lehet, érdeklődni iránta és persze beszélni róla. A szalonokban és esteken a két varázsló a 19. század első évtizedének hírességeiként tűnik fel, annak minden előnyével és hátrányával együtt. A korabeli lapok, élclapok és szatirikus röplapok, mint a tömegtájékoztatás első orgánumai kedvelt témájukká emelték a mágiát és mágusokat. Norell még lapot is alapított, hogy az angol mágia ügyét gyorsabban vihesse előrébb. Ezek a részletek roppantul élvezetesek az olvasó könnyebb beleélését hivatottak szolgálni, viszont a szociális érintkezések és a parti etikett leírása fáraszthatja az arra nem kíváncsi befogadót. Meglátásom szerint azonban a könyv fő ereje pont a nyelvben van.

A nyelvi regiszter Austent és Dickenst indézi, utánozza és parodizálja. Számlálhatatlan nyelvi akrobatika - eufémizmus, ráutalás, másmondás, kétértelműség, metafora és más retorikai alakzat - rejtőzik a szövegben. Sajátos irodalmi utalásokban is bővelkedik a szöveg: van ahol torzítja, például amikor John Ford 'Tis Pity She's a Whore 17. századi drámájának címével kajánkodik két szereplő (Tis Pity She's a Corpse), van ahol pedig kendőzetlenül utal az írónő más irodalmi szövegre vagy alakra, például Ann Radcliffe, William Shakespeare és Lord Byron említésekor. Clarke foglalkozik még a nők 19. század elejei helyzetével Mrs. Strange és Lady Pole alakján keresztül, az orientalizmussal Stephen Black történetével, a bolondokkal, mint a 19. század későbbi spektákulumaival és az elhunytak testéről származó tárgyi ajándékokkal, mint kulturális szokással.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.