Nem veszek részt a Pride-on: válasz Bősz Anettnek

2018. július 3. 19:31

Novák Katalin
MTI-OS
A hétvégi felvonuláson nem veszek részt, Képviselő Asszonynak azonban kívánom, hogy érezze jól magát, és kérem, hogy amennyiben keresztény közösségek elleni gyűlöletet ébresztő megnyilatkozást tapasztal, lépjen fel az ellen a lehető leghatározottabban!

Tisztelt Képviselő Asszony!

Köszönöm levelét és meghívását az LMBTQ+ emberek budapesti felvonulására. 

Abban bizonyára mindketten egyetértünk, hogy Magyarországon a kisebbségek jogai erősek, a többségétől eltérő szexuális irányultságú emberek is biztonságban élhetnek itt.

Alaptörvényünk egyértelműen fogalmaz: „Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.”

Sajnálom, hogy az egymás iránt szükséges tiszteletet néhányan hajlamosak kizárólag egy irányban értelmezni. Amikor egyes országokban betiltják a lányok szoknya-viselését, amikor az édesanyát nem lehet édesanyának, az édesapát édesapának szólítani, amikor gyerekeket eszközként használnak ideológiai küzdelmekhez, akkor nem emberi jogokról, nem tiszteletről, hanem éppen ellenkezőleg, tiszteletlenségről és a jogok elvitatásáról van szó. 

Magyarországon tiszteljük a kisebbségeket és tiszteljük a többséget is. 

Megnyugtatom, a kisebbségek jogait magam is tiszteletben tartom, így velem nem érdemes ijesztgetni őket.

 A hétvégi felvonuláson nem veszek részt, Képviselő Asszonynak azonban kívánom, hogy érezze jól magát, és kérem, hogy amennyiben – a korábbi felvonulásokon látottakhoz hasonlóan – keresztény közösségek elleni gyűlöletet ébresztő megnyilatkozást tapasztal, lépjen fel az ellen a lehető leghatározottabban!

Üdvözlettel: 

Novák Katalin 

Összesen 97 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Látod Bősz , Novák nem bősz !...

Sakk, matt. :)))

Frappáns közlemény, tetszik.

Korrekt válasz volt Katalin, meg sem érdemelte ez a provokatív, hamis nő.
A végén az a jó tanács, ajánlás, telitalálat.

A dolog ennél egyszerűbb. Lehet, hogy ezekkel szerencsétlenekkel a természet gonosz tréfát űzött, amikor átállította előttük a váltót és hülye irányba vitte, kisiklatta őket, de ettől még nincs helye egy devianciát reklámozó, direkt provokatív, undorító magamutogatásnak. Annak pláne nincs, hogy valami felsőbb rendű, tisztelni való dolognak állítsák be, aminek az elfogadása alapja lehet bárkinek a megítélésében.

A szexualitás belügy. Ezen az alapon meg lehetne rendezni a normálisok felvonulását is. Egyébként is, mi az, hogy meleg büszkeség? A más fogyatékossággal születettek, a Down kórosok, az autisták miért nem rendeznek büszkeség felvonulást? Náluk is hibás gének működnek, csak nem éppen ugyanazok.

Ha nő lennék, leszbi lennék..

Percekig röhögtem, de kétségkívül igaz!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés