A köztévében Sorost már gonosz zsidó összeesküvőként emlegetik

2017. május 25. 8:48

Fábián Tamás
comment:com
Miért is tartaná fontosnak az M1, hogy a cionizmus és az Izrael-ellenesség vádjai közti ellentmondásra rámutasson.

„Soros György gonosz cionista-amerikai multi-milliárdos, tudatta a köztévé a ma esti híradójában. Persze azt, hogy Soros gonosz és cionista, nem a fideszes állami hírműsor szerkesztői állították, hanem csupán beidézték Ali Hámenei ajatollah két héttel ezelőtt Iránban elmondott gondolatait. 

(...)

A médiaetikai kérdéseken túl érdemes azért még megemlíteni, hogy az ajatollah szerint Soros Mahmúd Ahmedinezsád korábbi iráni elnök megdöntésében vett részt. Ahmedinezsád amúgy az a vezető volt, aki többször beszélt Izrael megsemmisüléséről, a holokausztot mítosznak nevezte, az iráni atomprogramot pedig felpörgette - idézte fel róla a 444

Érdekes adalék egyébként Soros lecionistázásához, hogy az amerikai-magyar milliárdos által támogatott civil szervezeteket a jelenlegi izraeli hatalom gyakorlatilag közellenségként kezeli és Izrael-ellenesnek tartja. De persze, miért is tartaná fontosnak az M1, hogy a cionizmus és az Izrael-ellenesség vádjai közti ellentmondásra rámutasson. ”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 85 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

azért kíváncsi lennék, hogy van-e fideszes, aki le meri ide írni, hogy ez már szerinte sem fér bele a közszolgálatiságba

A közszolgálati média rákattant Sorosra.
A liberális sajtó rákattant a közszolgálati médiára, addig keresnek, amíg nem találnak pár másodpercnyi olyan anyagot az egyórás műsorból, amit egy eleve hazug, hatásvadász címmel el tudnak adni, mert beleilleszkedik a koncepciójukba.
Nem látom az erkölcsi fölényt.

Sorost nagyon sok országban támadják. Többek között Kanadában is. Úgy néz ki, hogy jogosan.

A kanadai választási ügynökség (Elections Canada – a parlament alá rendelt független testület) egy 36 oldalas jelentést adott ki a 2015-ös választások kapcsán, reagálva egy társaság beadványára. A testület ebben megállapította, hogy a kanadai választást érdemben befolyásolták olyan civil szervezetek, amelyek pénzt csatornáztak be a korábbi konzervatív kormány megbuktatására - derült ki a National Post összeállításából.

Ezzel az akcióval megsértették a kanadai választási törvényt – áll a jelentésben.
http://www.origo.hu/nagyvilag/..

A civilek segítettek Sorosnak
A választás előtt a korábbi 55-ről 114-re duzzasztották azon regisztrált szervezetek számát, amelyeken keresztül finanszírozták a liberálisokat támogató civil szervezeteket. Mintegy 6 millió dollárt fizettek ki ezeken a szervezeteken keresztül. A legnagyobb támogató a Soroshoz köthető, kaliforniai és New-York-i székhelyű Tides Foundation volt, amely mintegy 1,5 millió amerikai dollárt utalt amerikai forrásokból a kanadai kampány befolyásolására, olyan civil szervezeteken keresztül, mint például a Leadnow, amely a pénzek elosztásának központi szereplője volt.

„In 2015, Tides Foundation donated $1.5 million of U.S. money to Canadian third parties in the election year, according to the report.

Crockatt’s seat was one of the 29 targeted by an organization called Leadnow through its “largest ever campaign” called Vote Together. The complaint by Canada Decides alleges that foreign money “spawned” Leadnow and helped fund an elaborate campaign to oust the ruling Conservative Party.”
Forrás: Millions in foreign funds spent in 2015 federal election to defeat Harper government, report alleges

http://news.nationalpost.com/n..

És ha köztévé netalán idézne valamit Hitlertől, akkor a köztévé náci?

Kérdés : ki milyen füllel hallgatja az adást...

Jó a nick neved. Így nem csodálkozom, hogy nem érted.

Ezt sem idézték:
"Amikor a zsidók rendszerszerű üldözése elkezdődött, azt nem a németek, nem a magyar kiszolgálóik hajtották végre, hanem - a legmeglepőbben - maguk a zsidók."
(Tivadar Soros: Masquerade, Arcade Publishing, 2001, 16, old.)
Az apa emlékirataiból.

Na, most mondd meg, kicsi fiu, szidjak a Soros bacsikadat, hat hogyne gorbulne le a szacskad?!

"„Soros György gonosz cionista-amerikai multi-milliárdos,"
Miért, nem az?
Ennél tömörebb összefoglalást George Sorosról nem is lehet adni.
Ott még nem tart a PC, hogy G. Sorost naiv elsőáldozóként égesse a keresztények agyába.
Egyelőre, de ami késik, nem lenne meglepő, ha "A világ legérzékenyebb emberbarátja" címet valahol már fényesítenék, keresnék, kinek is adhatnák oda?...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés