Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr

2017. február 23. 9:33

FilmBaráth
Smoking Barrels
Nagyon találó a cím, egyrészt mert kellőképpen figyelemfelkeltő, másrészt pedig kiválóan kifejezi a könyv eszenciáját: a szerző kiválóan zsonglőrködik a szavakkal, és sokszor fakaszt bennünket mosolyra a történeteivel.

Már a bevezető is elég eredeti ahhoz, hogy felkeltse az olvasó érdeklődését (»nem leszek kalauzod, csak kiterítem eléd a cuccost a ponyvára«), amelyet mindvégig sikerül fenntartani. Nagyon tetszetős idézetek hangolnak rá bennünket az egy-egy témakör köré csoportosuló novellákra, az írások jól szerkesztettek, érződik rajtuk, hogy gondos érlelés eredményeként kerültek papírra (a Guttenberg-galaxis szerelemeseként úgysem fogom leírni, hogy számítógépre).

Nem kis meglepetésemre lépten-nyomon gyerekkori kedvencekbe ütköztem az olvasás során, régi ismerősként üdvözölhettem Kacor királyt, Csalaváryt, és abszolút kedvencemet, Vitéz Lászlót (nekem még volt szerencsém élőben látni Kemény Henrik utánozhatatlan produkcióját, nagyon örültem neki, hogy hitelesen sikerült megidézni ezeknek az előadásoknak a hangulatát a novellában, a visszafelé írás pedig különösen bravúrosra sikeredett). Mégsem a nosztalgiára épít a szerző ezekben a történetekben, új univerzumot teremt, a saját stílusára formálja az ismert karaktereket.

Összességében kellemes meglepetés volt ez a sajnos túlságosan vékonyka kötet (olvastam volna még), megjegyeztem magamnak a szerző nevét, kíváncsian várom a következő írásművet. Bátran kísérletező, erőteljes szépprózát kapunk az írótól, gördülékeny mondatokat, átgondolt szövegtesteket, széles palettán mozgó, karaktererős történeteket, amelyek különleges fantáziával kerülnek kidolgozásra. Jó könyv, érdemes elolvasni!

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés