Resident Evil Maraton – A kezdetek

2017. január 26. 9:32

The Man Who Laughs
Smoking Barrels
A magam részéről pedig bevallom, hogy egészen ez idáig, nem is foglalkoztam a sorozattal, sőt maga a tény, hogy még mindig fut kissé meg is lepett.

Kezdetben azt hittem, hogy ha a többi – általam még nem látott – epizód minősége megkérdőjelezhető is lesz, az első résszel viszont nagyjából biztosra megyek. Mégis csak ez az egyik legjobbnak tartott videojáték-adaptáció. Persze nem túl nagy érdem ez, de csak nem lehet olyan nehéz egy működőképes, zombis Aliens koppintást összehozni. Azonban végül mégis ez a rész okozta a legnagyobb meglepetést, csak éppen nem pozitív értelemben. Ugyanis szinte lesokkolt, hogy már ez a rész is mennyire rossz volt. Nem csoda, hogy a dögös Milla Jovovich-on kívül csak a lézerhálós és a zombi kutyát fejbe rugó jelenetre emlékeztem belőle, hiszen másra nem is nagyon lehet. Az élettelen játékú szereplőket csak az különbözteti meg a zombiktól, hogy előbbiek néha beszélnek egymással, ám tekintve, hogy csak tőmondatokban kommunikálnak, lehet, hogy jobban járnánk, ha nem tennék. Nem véletlenül írtam szereplőket, hiszen karakterekről nem nagyon beszélhetünk: vannak a kemény kommandósok, a még keményebb Jovovich (akinek csak azért van amnéziája, hogy az íróknak ne kelljen jobban kidolgoznia), a srác és az áruló srác. Ezt a motivációk nélküli, gyakran inkonzisztens történetet pedig sajnos a látvány sem menti meg. Ugyanis leszámítva a két fentebb említett jelenetet: nincsenek izgalmas vagy legalább látványos akciók. Persze a röhejesen 2000-es évek eleji látvány és a metálos zene ugyan add a filmnek némi nosztalgikus, gagyi bájt de érdekes/emlékezetes karakterek vagy akciók nélkül ez sajnos kevés.

Így pedig Resident Evil valóban egy remek videó játék adaptáció, feltéve, ha videojáték adaptáció alatt azt értjük, hogy összevágjuk egy 90-es évek végi akciójáték átvezetőit, amiből így pont a lényeget hagyjuk ki. Mert Paul W.S. Anderson filmje pontosan erre emlékeztetett. A poszteren szereplő tagline-nak ez esetben igaza volt: ez tényleg annyira horrorisztikus, hogy nem könnyű túlélni. Csak éppen nem abban az értelemben, ahogy azt a készítők gondolták. (Ami a horrort illeti: egyáltalán nem látszik a filmen, hogy R kategóriás lenne. És, azt se felejtsük el, hogy valószinűleg ennek a filmnek a sikere győzte meg a Capcomot, hogy érdemes lenne a House of the Dead játékokból is filmet készíteni, így Uwe Boll karrierjéért is közvetve ez a film a felelős.) Na, de ennek is van egy előnye, hiszen egy ekkora kiábrándulás után a folytatások csak jobbak lehetnek, ugye? Sőt, gyermekei emlékeim szerint a második rész, valamivel jobban is tetszett.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában