Mia Couto: Az oroszlán vallomása

2017. január 18. 7:36

Kleinheincz Csilla
SFmag
Kulumanit oroszlánok tartják rettegésben, a földekre, a faluba is bemerészkednek, mancsuk láthatatlan nyoma ott van minden falubeli életében.

A mottó meghatározó: ez valóban az oroszlánok története, még ha maguk az oroszlánok alig tűnnek is fel benne. És az asszonyok története, akik, akárcsak az állatok, némák, és még szavaik sincsenek arra, amit nap mint nap tűrnek. Igazságot ez a történet sem szolgáltat nekik, egy oroszlán számára nem elégtétel az, ha elmondják, ki ő, és miért öl embert – ő csupán létezik és gyilkol, mert ez a természete és mert nem tehet mást.

A történetet Mariamar, a falusiak által őrültnek tartott lány és a vadász felváltva mesélik el, de mondataik, költői képeik összemosódnak – hogy ez mennyire volt tudatos koncepció, nem tudom, a két szereplő hangja erősen hasonul egymáshoz, és stílusuk is emelkedettebb, mint amit egy kamaszlánytól és egy közönséges vadásztól elvárna az ember (itt jegyezném meg, hogy a magyar fordítás – Pál Ferenc munkája – nagyon szép, tökéletesen visszaadja a regény hangulatát). Összemosódnak más határok is, emberek és oroszlánok, az erőszak oldalán állók és az erőszak elszenvedői között, és a vadászból író lesz, az íróból pedig vadász.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés