Black Mirror

2017. január 16. 8:12

Kánai András
SFmag
A Black Mirror angol tévésorozat éppen következő epizódját nem pont azzal a várakozással nézi az ember, ahogy más sorozatokét.

A sorozat másik nagy témája – és szerintem ebben áll a nagyszerűsége – ahogy az előttünk álló technodisztópiát bemutatja. A világ minden bizonnyal nem az éhezők vidala vagy Az út-szerű kataklizma felé rohan. Szó sincs róla. A jövő a gépeinké és algoritmusainké, a velük kapcsolatos viszonyunké, az e köré épített kultúránké. Ugyancsak az első évadból, a második részből (Az egyetlen kiút) megismerhetjük a jövő energiahordozóit, a fitnessteremben áramot összesportoló kisembereket, akik előtt egyetlen út áll a kitörésre: egy Megasztár-szerű tehetségkutató műsorban való sikeres szereplésre. A háromtagú zsűri kegyetlen és cinikusan igazmondó, a főhős befut – de az ár, amit fizet érte, keserű, és a siker sem ugyanolyan, mint amelyre gondolhat a néző.

Az okostelefonjába meredő emberiség a témája a harmadik évad Nosedive című részének: itt mindenki mindenkit állandóan pontoz egy 1-től 5-ig tartó skálán a mobilján. A gond csak az, hogy bizonyos szolgáltatások a nagyobb pontátlagokhoz kötődnek. Főhősünk ezért mindenkivel mesterséges kedvességben él, elvárva, hogy kedvességéért minél nagyobb pontszámot kapjon, és végül átlagpontszáma lehetővé tegye álma megvalósítását. Ennek a résznek a vége gyönyörűen az arcunkba kiabálja (szó szerint!) a lájkokon alapuló társadalmi érintkezést és karrier hazugságát.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés