Joe Haldeman: Örök szabadság

2017. január 6. 09:11

Profundus Librum
ekultura.hu

Bár a harmadik rész semmiféle díjat nem kapott, azt azért hadd szögezzem le gyorsan, ez nem jelenti azt, hogy rosszabb lenne, mint az előző kötetek. Hogy más-e? Persze.

Bár a harmadik rész semmiféle díjat nem kapott, azt azért hadd szögezzem le gyorsan, ez nem jelenti azt, hogy rosszabb lenne, mint az előző kötetek. Hogy más-e? Persze. A kizárólag a katonás tematika kedvelői – akik az első részt egyöntetűen imádták – biztosan nem fogják annyira szeretni, hiszen akció alig található benne, a katonák könnyűszerrel felcserélhetők lettek volna bármilyen random szereplőre, hiszen katonaviseltségüknek sokkal kevesebb szerepe van, mint a velük született nyughatatlanságuknak. Az Örök szabadság témáját tekintve inkább a lassabb folyású űroperák szerelmeseit fogja jobb eséllyel elbűvölni, főleg ha nem zárkóznak el egy kis moralizálástól, és nem zavarja őket a karakterek közti magánéleti viszonyok túlságosan aprólékos boncolgatása sem.

Hatalmas szerencse, hogy Haldeman stílusát és minőségét tekintve is méltó párja Robert A. Heinleinnek – vagy a jelenkor szerzői közül John Scalzinak. Prózája kiváló, ezért műve most is olyan könnyed olvasmány – persze nem tartalmilag –, amit eddig is megszokhattunk tőle. Karakterei (legalábbis az emberiek) vibrálóan valóságosak, szabad szájúak, szexuális orientációjukat, szokásaikat tekintve pedig kifejezetten progresszívek, unortodoxak – ahogy eddig is azok voltak. Ezúttal is üdítően sokszor, de túlzásoktól mentesen használja a humort, a regény csavarjai egészen váratlanok, a kalandrészek izgalmasak, gyakran kifejezetten feszültséggel teltek. A történet lezárásának – a legnagyobb csavarjának – módján, minőségén viszont könnyen el lehetne vitatkozni. Hiába tűnik elsőre oda nem illően abszurdnak, jobban megvizsgálva látható, hogy tökéletesen illik a trilógia univerzumának logikai rendszerébe, személy szerint nekem mégsem tetszett egyáltalán. Már-már spirituális élmény amúgy, az pedig finoman fogalmazva sem az én asztalom. Az igaz viszont, hogy jobb/más ötletem sem lett volna rá, szóval… kaptam amit kaptam, ez van. Másnak könnyen lehet, hogy semmi baja nem lesz vele.

A tökéletes első rész megismerése utáni fokozott – minden bizonnyal túlzó – várakozásommal szemben persze végül alulmaradt mindkét új rész, hiába voltak egyébként kiválóak azok az írások is. Az az igazság, hogy egyszerűen csak nem ilyen folytatást/folytatásokat vártam. Elolvasásuk így sem volt »elfecsérelt idő«, de maradjunk a realitás talaján. Általában: egy szerző, egy Mestermunka – már ha szerencséje van. Az Örök háború tehát úgy tűnik végérvényesen lezárult, jó lenne tehát, ha egy önálló kötetet is olvashatnánk Haldemantől, nézzük meg, az hogyan áll meg a saját lábán. Talán az 1968-at is kiadja egyszer a Metropolis Media…

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://sci-fi.mandiner.hu/trackback/27595