Spectral (2016)

2016. december 10. 6:30

danialves
Smoking Barrels
Nic Mathieu filmje pontosan az a fajta produkció, amely már a startpisztolynál bukásra lett kárhoztatva: se sztárokra, se egy népszerű brandre, se áradozó kritikákra nem számíthat, viszont kellően sokba került ahhoz, hogy ezekre mindenképpen szüksége legyen.

Ne tévesszen meg senkit ugyanis az előzetesben még nem annyira látványos, de a fináléra abszolút csillogóvá varázsolt külső vagy a történet high-concept vonásai (szellemekkel összecsapó katonák - ennyit bőven elég is tudni a sztoriról). A Spectral egy ízig-vérig B-film, amely szinte könyörög a sznobizmust árasztó kritikai közhelyekért, papírvékony karakterekkel, klisékből és áltudományos maszlagokból építkező párbeszédekkel, valamint művészetnek még csak látszatát sem keltő fogalmazásmóddal. Nic Mathieu minden erejével azon dolgozik, hogy minél szórakoztatóbb és lenyűgözőbb élményt adjon át nézőjének, és bár ez az ambíció nem különbözik a bevételi listák csúcsán üldögélő produkciókétól, ő ezt rendkívül fájdalommentesen és hatékonyan valósítja meg.

A forgatókönyv ugyanis nem akar szövevényes, több szálon futó történetet megvalósítani, figurái közül is csak 3-4-et kell megjegyeznünk, az eléjük helyezett akadályokat pedig rettentő banálisan, ugyanakkor céltudatosan és áramvonalasan alakítja ki. A rendre két és fél órára rugó CGI-eposzokkal szemben a Spectral 108 percében gyakorlatilag nem lehet felesleges vagy egyszerűbben is elmesélhető mozzanatot találni, az izgalmak pedig hibátlan ütemezésben követik egymást. Mathieu akciói között sincsenek évekig emlegethető beállítások, elemezhető kaszkadőrmutatványok, de megoldásai amennyire konvencionálisak, annyira elegánsak és stílusosak is.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés