John Scalzi: Vörösingesek

2016. szeptember 12. 9:47

Farkas Balázs
SFmag
Nemrég jelent meg magyarul John Scalzi, 2013-ban Hugo-díjat nyert szatirikus sci-fi regénye, a Vörösingesek az Agave kiadónál, amelynek története egy a Star Trekből ismert sci-fi toposzra épül.

Scalzi a teljes szatíra mellett két gyakori technikával ér el humoros hatást. Az egyik a popkultúrára tett folyamatos utalgatás, amihez nem árt legalább felületesen ismerni a Star Trek-sorozatot. A másik ennél fifikásabb, amikor szándékosan ejt logikai és ténybeli hibákat (többnyire a felettesek részéről), amelyekre a »jelentéktelen« főszereplőink gondolatban, vagy párbeszédben mutatnak rá, hogy mekkora hülyeség. Ez utóbbi technika ismerős lehet abból a szituációból, amikor az írók okosabbnak akarják mutatni magukat, de elég jól referál ez a rajongók és ellenzők vitáinak érveléseire is. Szóval elég jól felépített mechanizmus ez, igazából nem lehet vele sok célt téveszteni.

Ami viszont a történet önmagában való helytállását illeti, elég súlyos problémák vannak. Egyrészt a mindig különleges zamatú metafikciós kiszólások gyakran nem ütik meg azt a színvonalat, amely megadná a felsőbbrendű kvalitását a történetnek, másrészt (és ez lehet, hogy a kifigurázandó alapanyag miatt van), a szereplők és történetük is a sekélyesség áldozatai. A főrész összecsapott, elkapkodott, a poénok csak egyszer működnek, a karakterek mind ugyanúgy beszélnek, külsőségeket leszámítva nem különböznek, plusz érezni Scalzi beleokoskodását és szellemeskedését a párbeszédeken keresztül. A három kóda a végén nem ad hozzá túl sokat, bár némiképp megmentik a nevetségesen negyedikfal-törő befejezést.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában