Hogyan ölsz meg egy istent? (Robert Jackson Bennett – Lépcsők városa)

2016. augusztus 8. 10:17

Takács Gábor
Próza Nostra
Nem kertelek: Robert Jackson Bennett első fantasyje olyan elemi erejű világalkotást visz végbe, ami még az én galaktikus léptékű sci-fikhez szokott elmémet is lázba hozza.

Viszont éppen ez a grandiózus világépítés az, ami mellett kissé elnagyoltnak tűnik a regény többi része, ez pedig, ahogy haladnak előre az események, egyre inkább eltereli a figyelmet az ötletes háttértől, egyre zavaróbb lesz a történet nyilvánvaló megszerkesztettsége. Bennett jó író, és úgy látszik, most biztosra ment, nem kísérelte meg, hogy a különleges és ötletekkel teli világát furcsa és meglepő csavarokkal teli történettel töltse meg. Megmaradt a jól bevált sémáknál, ami néha kifejezetten erőltetett fordulatokat eredményezett. Kapunk egy nyomozást, ami megannyi machinációval és kutatással jár együtt. Ezzel önmagában semmi baj nem lenne, de sokszor érezhető volt, hogy minden éppen úgy történik, ahogyan történnie kell, kiszámíthatóvá vált a regény. Még egyes jeleneteken belül a szereplők reakciói is olyanok voltak, amilyet elvárnánk tőlük. De éppen ebben rejlik szerintem a probléma: jobb volna, ha nem tudnám, mit fognak tenni a szereplők, ha nem érezném azt, hogy egy előre megírt kottából játszanak. Akarva-akaratlanul is felfigyeltem erre, és nem tudtam elengedni magam, végig az járt a fejemben, hogy jobban élveztem a háttérvilág kibontakozását, mint magát a cselekményt. Sokáig töprengtem, hogyan lehetne jobb a regény történetszála, míg végül valahogy így fogalmaztam meg: merjen kockáztatni.

Ez a biztonsági játék a történet végén olyan fordulatokra kényszerítette a szerzőt, amelyek között volt, ami már nagyon zavart, ez pedig erősen rontott az amúgy kellemes olvasási élményen. Nem kezdtem el hibát keresni a karakterek kidolgozottságában, sablonosságában – pedig itt is lehetne mit kritizálni –, elfogadtam egy-két nyilvánvaló húzást a szereplők múltjával kapcsolatban, egyszerűen csak próbáltam elmerülni a világban. Mert a Lépcsők városa akkor volt a legélvezetesebb, amikor mesélt. Mesélt az istenekről, mesélt a kadzsról, mesélt Szájpúr és a Kontinens politikai viszonyáról, mesélt múltról, csodákról, szörnyekről, hősökről és sötét titkokról. Sokat elmond a történetről, hogy jobban érdekelt, hogyan igázta le a kadzs a kontinenslakókat, mint a jelenben lévő rejtély. A végkifejlet persze sikeresen magával ragadott, de az is csak azért, mert a múlt jelenné vált. Hangozzon ez bármennyire is szigorúan, de a múlt izgalmasabb volt, mint a jelen.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés