Fantasy

Húsz éve jelent meg a Trónok harca

2016. augusztus 1. 12:08
Trilógiának indult, szeptalógia lesz belőle; nyert egy csomó díjat; lett belőle egy hangos sikert arató tévésorozat. Ma húsz éves George R. R. Martin A tűz és jég dala című fantasy-ciklusának első kötete, a Trónok harca, amelyről a sorozat is a nevét kapta. A tévéképernyőn két éven belül véget is ér a történet, de Martin még a hatodik könyvet sem fejezte be. Az első kötetet viszont most illusztrálva adják ki újra.

Ma húsz éve jelent meg a jelenleg egyik legsikeresebb futó sorozat alapját adó A tűz és jég dala fantasy-ciklus első kötete, a Trónok harca. Martin már 1996-ban sem volt ismeretlen szerző, a hetvenes évek óta alkotott, addigra három Hugot és két Nebulát is nyert, dolgozott tévésorozatokon és filmeken is. 1991-ben kezdett dolgozni a történeten, amit először trilógiának szánt, de aztán ahogy egyre többet megírt belőle, rájött, hogy ebből bizony több kötet lesz, mint három.

A kritikák nagyrészt jók voltak, az eladások… hát azok is rendben voltak, de semmi kiemelkedő” – írja a születésnapot ünneplő posztjában a hatvanhét éves szerző, George R. R. Martin. Visszaemlékezése szerint a megjelenést követő könyvturné állomásain sosem volt több száz embernél, és mindenkivel volt ideje sokat beszélgetni. Az elmúlt húsz évben azonban sok minden változott: bestseller lett a könyvsorozat, tömegek járnak a rendezvényeire és hát ott van a világsikert elérő sorozat, amit tízmilliók néznek. Az évfordulóra egyébként új, gazdagon illusztrált kiadásban jelenik meg a sorozatindító regény a Bantam Spectránál októberben.

És még mielőtt valaki megkérdezi: nem, az elején fogalmam sem volt, hogy ide fog vezetni ez az egész” – írja Martin, kifejtve, hogy először úgy gondolta, három könyv lesz az egész, és egy évet szánt mindegyik kötetre. „De itt vagyok most, húsz évvel később, és még mindig a hatodik könyvön dolgozom. (És nem, ezen a fronton most semmi új bejelentéssel nem tudok szolgálni)” – tette hozzá. A sorozat idén túllépett a könyvsorozat történetén, az új könyv megjelenési dátuma egyelőre bizonytalan. A tévésorozattal kapcsolatban azonban már bizonyos, hogy a nyolcadik évaddal zárul majd a történet 2018-ban.

Legyünk optimisták: addig akár a hetedik kötet is elkészülhet.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés