Mégsem kellenek a folytatások, rebootok és a nosztalgia?

2016. július 26. 8:43

danialves
Smoking Barrels
Bukás bukás hátán: a 2016-os év box office jelentései meglehetősen egyhangúak voltak, a nagy dobásnak tűnő blockbusterek sorra hasaltak el a pénztáraknál.

Szokatlan ez az egyre inkább orrnehéz box office világában: a stúdiók egyre inkább mindent az első hétvége sikerére tesznek fel, hiszen ekkor még riválisok nélkül uralhatják a mozikat, rá egy hétre viszont érkezik egy újabb tentpole, amely jelentős részt szakít ki magának a közönségből. (Rossz nyelvek szerint pedig azért is, mert a kritikák megfelelő embargóztatásával az első hétvégén még be lehet csábítani az embereket egy gyengébb műre is.) Ha például azt vesszük, hogy A függetlenség napja nyitóhétvégéjén 50 milliót hozott, a folytatás pedig 41-et, a helyzet nem is tűnik olyan súlyosnak, azonban míg Roland Emmerich filmje 1996-ban a július 4-i premier után még októberben is milliós víkendeket hozott, a Feltámadás valószínűleg augusztus közepére már a mozikban sem lesz. Ma a stúdiók gyakorlatilag egymást gyilkolják, miközben mindent egy lapra tesznek fel: ha a debütálás nem sikerül átütően, az eredményeken már a lehetetlennel határos kozmetikázni. Igaz, 1996-ban még nem is jött minden héten szuperprodukció, az idegeninváziós katasztrófafilmnek például a Joel Schumacher-féle Ha ölni kell volt a legnagyobb versenytársa a nézők kegyeiért július és augusztus folyamán.

Ez pedig egy fontos jelenségre hívja fel a figyelmet: a moziba járó közönség valószínűleg képtelen ennyi blockbustert eltartani. Néhány éve még ritkaságszámba ment a milliárd dollár feletti bevétel, ma pedig már szinte alapelvárás, és egy Batman v Superman gyakorlatilag bukásként értékelendő, ha ennél kevesebbet hoz. A piac pedig eközben az USÁ-ban stagnál, vagy maximum az infláció mértékével nő, és bár az új területek (például a már említett Kína) térnyerése valamilyen szinten indokolja ezt, tény, hogy egyre inkább kötelező, hogy egy film tömegeket mozgasson meg, ráadásul egyre több produkció jelentkezik ezzel az ambícióval. És tegyük hozzá a profitnak csak egyik fele a megfelelő bevétel, a költségek kordában tartása is legalább ugyanilyen fontos, márpedig Hollywood ezen a téren egyre kevésbé gyakorol mértéket. A blockbusterek esetében már nem is a 200, hanem egyre inkább a 250 millió a rendelkezésre álló költségvetés, és még erre jönnek a marketingkampány kiadásai, amely a nyitóhétvége felpumpálása érdekében horribilis összegeket emészthet fel (nem egyszer ugyanannyit, mint maga a film). Ezt nézve már nem az irreális ambíciók eredménye, hogy a Batman v Superman esetében a 850 milliós box office csak a nullszaldót közelíti (ne feledjük, a jegybevételek durván fele landol a stúdiók zsebében, USÁn kívül még ennél is kevesebb), ugyanakkor az ennél kevesebbet hozó Deadpool mégis kirobbanó siker lehetett, hiszen csak 58 milliót költöttek az elkészítésére. A Deadpool, a Mentőexpedíció (büdzsé: 108 millió) és más hasonló darabok éppen arra hívják fel a figyelmet, hogy nem kell felülmúlni a riválisokat, ha fele- vagy negyedannyi pénzből is ki lehet hozni egy hasonlóan látványos és jó szórakozást ígérő művet - nagyjából úgy, ahogyan ez 20 éve is történt.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában