Jo Walton: Mások között

2016. július 22. 12:16

Pomsár Péter
Szubjektív Kultnapló
Mi történik azután, hogy a főhős hatalmas áldozatok árán legyőzi a világuralomra törő gonoszt? A legtöbb regény erre már nem tér ki, a rangos díjakkal jutalmazott Mások között viszont pontosan erről szól.

Ugyan soha nem voltam tizenéves lány a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, de egészen hasonló dolgokat olvastam az elmúlt tizenöt-húsz évben, mint Mori, úgyhogy kellemesen nosztalgikus érzés fogott el minden egyes ismerős cím említésekor. Ilyen téren abszolút megérintett a regény: újraéltem az időszakot, amikor még én is a könyvtárban vadásztam sci-fire és gyakorlatilag mindent elolvastam, ami kicsit is ígéretesnek tűnt (bevallom, olykor még azt is, ami nem) és azokat a nyarakat, amikor én is simán letoltam egy nap két-három könyvet, aztán újraolvastam őket a következő beszerzőkörútig (vagy néhány hónappal később). Ajánlónak is tökéletes a könyv: ha az említett százhetven regénynek (angol nyelvű lista, nem mind jelent meg magyarul) csak egy töredékéhez kap kedvet valaki, már megérte fellapozni.

A nosztalgia és/vagy könyvajánló-funkció mellett azért persze a történet is rendben van: szépen megidézi a Tolkien előtti fantasyk stílusát, a hetvenes-nyolcvanas évekbeli Nagy-Britannia kisvárosainak atmoszféráját és a walesi vidék hangulatát. Walton szépen egyensúlyoz a fantasy és a valóság határán, a mágiát az elődökhöz hasonlóan nagyon finoman fűzi az általunk ismert világ szövedékébe, olyannyira, hogy olykor még a regény főszereplője sem biztos abban, hogy valami éppen varázslat volt-e, vagy csak véletlen egybeesés.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában