Chuck Wendig: Vészmadarak

2016. július 20. 10:50

Sárpátki Ádám
SFmag
Figyelj, Chuck, beszéljük ezt át még egyszer. Szóval van ez a csaj, ez a Miriam Black, aki azt mondja, egy érintés elég, és látja életünk utolsó perceit. Ez csak szerintem ijesztő? Ugye nem?

Amúgy ez az egész könyv elég gusztustalan, folyton húgyszagról, halálbűzről, vérről és egyebekről írtál, mindent ezekhez hasonlítottál, és szerintem ez már egy picit átment önkényesbe. Szóval én értem, hogy Miriam száját ki kéne mosni egy szappannal, meg ő így lázad, meg a gyerekkora is rosszul alakult, de azért van ám egy határ aközött, amit még jó olvasni, és amit már nem annyira. Na mindegy, ez csak egy gondolat, lehet, hogy másnak meg ezért tetszik, hogy ez egy ilyen életszerű, szabadszájú könyv.

Viszont épp ezért nem annyira sikerült megszeretni a főhőst, tudod? Ez változik majd a következő részekben? Remélem, mert most Miriam távolságtartása a könyvre is ráragadt, és emiatt nehéz megszeretni ezt az egészet. Izgalmas a sztori, pörögnek a lapok, lehet benne utálni szereplőket és helyzeteket, de ennek a könyvnek csak érzelmi mélységei vannak, magasságai egyáltalán nem. Miriam sem egy rózsaszín lyányka, aki virágokat szed a mezőn és ugrabugrál, ha pillangót lát, de nem lehetett volna egy kicsit mást is megmutatni?

Más mondanivalóm nagyon nincs… Ja, de várj. A magyar kiadás. Irtó profi, ez a Fumax megint jól összerakta, jó érzés volt megfogni a könyvet, meg a szerkesztés is bámulatosan hibátlanra sikeredett, aminek külön örültem. Hát a borító meg valami fantasztikus, ez a Joey Hi-Fi tök tehetséges. Szóval le a kalappal előttük.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés