Hosszú Katinka szuperhőssé avanzsált – Iron Lady: Arcanum

2016. július 2. 5:10

Írta: Pintér Bence
Egyelőre nem igazán tudjuk, mi is történik benne, mindenesetre itthon egészen egyedi marketingfogással képregénykiadásba kezdett Hosszú Katinka többszörös bajnok magyar úszó. Az Iron Lady: Arcanum története szerint van egy párhuzamos világ, ami szoros kapcsolatban van a miénkkel, és amelyet gonosz árnylények veszélyeztetnek. Kritikánk a sorozatot nyitó duplaszámról.

Magyarországon valamiért nem pörög annyira a képregény, mint máshol. Vannak persze magyar címek, ott az EpicLine, illetve jelennek meg fordítások is, de nem igazán domináns a műfaj. Ezért is tűnt kifejezetten érdekes lépésnek, hogy Hosszú Katinka, többszörös bajnok úszó képregényt ad ki, amelyben ő maga lesz a főszereplő. Az Iron Lady: Arcanum sorozatot nyitó duplaszáma pénteken jelent meg, mi pedig Kiss Brigi kolléganőnk jóvoltából rögtön át is futhattuk a két füzetet.

Én első sorban a telefonomon és a laptomon olvasok képregényt, ami egyrészt nyilván nem adja meg az élményt, másrészt hajlamossá tesz elfelejteni a tényt, hogy egy-egy havonta megjelenő füzet milyen vékonyka. Pedig tényleg az, mikor pár éve Amerikából kaptam pár füzetnyi DC- és Marvel-címet, akkor is meglepődtem ezen. Az Iron Lady ebben az irányban indul el: havonta fog megjelenni és terjedelme is ennek megfelelően alakul. Hamar a végére értem. Az írásért Benczur Anita (Tinetta N), a rajzolásért szintén ő, illetve Huszár Márton, a színezésért Szabó Tamás felelt.

A képregény marketingfogásnak nem rossz, szépen is van rajzolva, történetként azonban egyelőre elég zavaros – mi sem árulkodik erről jobban, mint hogy egy külön lapon, illetve a képregények végén magyarázzák nekünk az alkotók, hogy mi is ez az egész világ. Nem jó, ha ennek nagy része nem derül ki már magából a történetből. Amit kihámoztunk ezekből: van a mi világunk, és van Norion, ami a mi világunk tükörképe, cselekményeink viszont az ott élőkre is hatással vannak. Norion ártatlan polgárait egy fertőzés fenyegeti, amely révén Árnyakká válnak. És vannak a fenomének, akik megpróbálják megvédeni Norion polgárait.

A párbeszédekkel vagy más szövegekkel nem igazán terhelt történetből két dolog világos: vannak ezek az ijesztő norioni lények; van Hosszú Katinka, avagy az Iron Lady, akinek van ugye egy norioni meg egy itteni verziója is; illetve vannak gonosz, (nyilván) fekete öltönyös emberek, akik bizonyára valami gonoszat akarnak csinálni (és egyikük sem hasonlít Gyárfás Tamásra). Hogy ezen felül mi történik, azt egyelőre nem igazán tudtuk megállapítani. A rajzok maguk – mint említettük – rendben vannak, a világok és idősíkok között ide-oda váltogató cselekmény viszont teljesen követhetetlen.

Szóval egyrészt nagyon hiányoznak a rendes párbeszédek és interakciók, másrészt meg a fókusz és a követhető ritmus. Az olvasó nem érti ki kicsoda, mikor vagyunk éppen, ki mit miért csinál, arról nem is beszélve, hogy mi forog kockán valójában. Az Iron Lady: Arcanum tehát amerikaiskodó reklámanyagnak nem rossz, de egyelőre önálló alkotásként nehezen értelmezhető. Ez a kép viszont elég jó lett, kár, hogy minden kontextus nélkül szerepelt a második lapszám végén:

Összesen 27 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ilyenkor mondjuk Egerszegi Krisztina vagy Darnyi Tamás jut az eszembe.
5, illetve 4 olimpiai aranyat nyertek. ÉS bármiféle sztárallűr nélküli, szerény emberek maradtak.

De mondhatnám Cseh Lacit vagy Gyurta Danit is, ha valaki azzal érvelne, hogy "más időket élünk".

Cinikus állat vagyok, ha őszintén bevallom, hogy nem tudok úgy szurkolni majd Hosszúnak Rióban, mint Csehnek vagy Gyurtának?

Ez most miért? Miért baj az, ha mer örömet szerezni a gyerekeknek egy buta képregénnyel? Én biztos nem csinálnám, dehát nem vagyunk egyformák.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában