Fantasy

Azokról, akik szárazon tartják a puskaport – Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

2016. június 24. 6:10
Viszály és intrika, lázadók által szétfeszített ország és megszállókkal viaskodók maroknyi csapata, avagy hogyan jön létre egy élhető katonai diktatúra, miközben emberek varázslattal röptetnek golyókat az ellenszegülőkre. Brian McClellan Lőpormágus-trilógiájának első, 2014-ben megjelent regényét, a Vérrel írt ígéreteket olvastuk.

A Lőpormágus-trilógia első darabja egy nagyon olvasmányos, jó ritmikájú és ügyesen felépített kötet. Megtalálható benne minden, amely miatt érdemes kortárs fantasy könyveket kézbe venni: érdekes karakterek, fordulatos történet, alaposan kidolgozott világ és nem utolsósorban a humor. A regénynek sarkalatos pontja az időnként felbukkanó felhőtlen hangulat, amely az alapvetően vérgőzös atmoszférát feloldja. A Vérrel írt ígéretek betekintést ad, nem veszik el a részletekben és ezáltal elkezd egy nagyobb történetet. McClellan debütálása szórakoztató, ugyanakkor számomra helyenként önkényesnek és sterilnek hat a világa.

A történet egy fiktív királyságban, Adróban játszódik, ahol épp forradalom van: az uralkodó elit alakulatát adó lőpormágusok úgy döntenek, hogy leszámolnak a monarcha teszetoszaságával, az adrói polgárok rabszolgasorba döntésével és az udvar hedonista életvitelével. A vérengzésbe azonban hiba csúszik, egyfelől a Tamás tábornagy vezette forradalmárok több halottal kell, hogy számoljanak, mint azt előre tervezték, másfelől a haldokló, lojalista mágusok a következőket suttogják gyilkosaiknak: „Nem szegheted meg Kresimir Ígéretét” [18. o.]. Tamás egy magánnyomozót hívat a palotába, hogy járjon végére ennek az utolsó lehelettel elsuttogott mondatnak. Ebből a viszonylag iskolapéldaszerű alaphelyzetből bomlik ki a narratíva, amelyben az olvasó bejárhatja Adró nyugati határvidékét, barangolhat a főváros, Adopest utcáin és azok alatt, valamint izgulhat a szereplők döntésein.

Az író ebből a katonai kötelességtudásból építi fel, az állandóan dúló harcok köré épülő regényét. A harcászat által diktált viselkedésminták és az érzelmek jelentős szerepet játszanak a karakterek motivációiban. Szerelem, szeretet, árulás és parancsmegtagadás együttese alakítja a szöveget. Az ellentétek hátterében a politikai dimenzió is megjelenik: a különböző megfontolásból a király ellen lázadó lőpormágusok mögé felsorakozó hat csoport képviselői is folyamatosan torzsalkodnak egymással. Így az elsődlegesen a saját érdekeit érvényesíteni akaró tömörülések közötti bizalmatlanságnak köszönhetően Tamás fővárosi, politikai holdudvara is gyenge lábakon áll.

A regénybeli három nézőpont három férfihez kapcsolódik: a királyságot vérbefojtó Tamáshoz, a fiához, Kétlövetű Tánielhez valamint a magánnyomozóhoz, Adamathoz. A tábornagy által sürgetett változást azonban nem csak fegyverrel kell megvívni, hanem egy polgárháború és egy külföldi invázió (amely a második történetszálban kerül kifejtésre) szélén egyensúlyozó országot még étellel is el kell látni. Ezzel egy időben pedig szükséges a politikai stabilizáció. Ez az egyszerre minden irányba kapkodó történetszál eleinte zavaró, de amint Tamás útjára bocsátja Tánielt, fókuszáltabbá válik és ez a történet a regény főszálává lép elő. Tániel apja parancsát teljesíti, azonban döntéseinek hatása elsőre úgy tűnik személyes, ez egyre inkább átértékelődik, ahogyan egyre-másra követik egymást az események. A harmadik perspektíva Adamattal, a detektívvel tart. Vele fedezhetjük fel a forrongó főváros lőportól bűzlő levegőjét, ugyancsak ő jár a végére a rejtélynek, miközben őt is igyekeznek sarokba szorítani.

Ezen pozitívumok ellenére úgy érzem, meg kell említenem, hogy maga a létrehozott világ mégis makulátlannak és sterilnek tűnik mind a maga zártságában, mind nyelvileg. Egyrészt Adró egy minden oldalról hegyek által határolt ország, amely mintha az írói kényelem miatt alakult volna így és ahol egymástól elkülönülten és elszigetelten, de párhuzamosan haladnának az események, ezáltal létrehozva egy furcsa kötődést a narratív szálak között. Másrészt stilisztikailag a regény remek, már-már annyira, hogy közben a nyelv elveszítette azt a lazaságot és dögösséget, amely magában hordozná azt, hogy valóban érezzük az elveszettséget, a reményvesztettséget vagy keserűséget, amellyel a szereplők szembesülnek. Ez a tökéletesre polírozott nyelv, amely végig kordában tartja a narratívát nem egyéb, mint zavaró korlát.

A három történetszálban McClellan állandóan sok mellékszereplővel dolgozik, azonban a legtöbbjüknek csak elindítja a történetét, hogy aztán – feltételezem – a következő kötetekben újra megjelenjenek. Ők üde színfoltokat képviselnek az amúgy is temérdek apró, nagyszerű ötlet közt. Ahogyan az étkezés fontosságának a kiemelése (itt jelenik meg a humor is), az addikció kora újkori alakzatai, a szinte toposznak olvasható sötét és semmilyen emlékkel nem rendelkező korábbi kor szerepeltetése és a személyes és közösségi jó között feszülő össze nem illőség úgyszintén. Ezek pedig mind-mind szimpatikussá és kellemesen újszerűvé teszik a Vérrel írt ígéreteket.

*

Fekete I. Alfonz 1986-ban született Szabadkán, Szegeden anglisztikán és irodalmi szerkesztésen szerezte alapfokú diplomáját, Budapesten pedig az anglisztika mesterszakos végzettségét. 2016-ban elnyerte a JAKKendő-díjat. Fantasyvel, tündérmesékkel és gyerekirodalommal foglalkozik.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés