Binti

Kisregényt fogtam, nem ereszt – Nnedi Okorafor: Binti

2016. június 7. 10:48

Írta: Pintér Bence
Nnedi Okorafor Binti című műve több szempontból is egyedülálló. Egyrészt úgy verekedte be magát a Hugo-díjra jelölt kisregények közé, hogy mellette csak olyan művek vannak, amit különböző lobbicsoportok is jelöltek. Másrészt pedig az űregyetemre utazó, afrikai törzsből származó lány sztorija a maga őszinte prózájával olyan friss és szórakoztató sci-fi, amilyet rég olvastunk. Kritikánk.

Az első kérdés, ami Nnedi Okorafor kisregényének végén eszembe jutott, az volt, hogy miért is nem olvastam én eddig kisregényeket. A Nebulát elnyerő, Hugo- és Brit SF-díjra pedig jelölt Bintit egy nap alatt végeztem ki, munkába befelé a metrón, ebédszünetben és hazafelé a metrón. Az egyik válasz technikai: korábban, még a prekindleiánus időkben többnyire a hazai kínálatból válogattam, itthon pedig nem annyira erőteljes még mostanában sem a zsáner-kispróza jelenléte. A szokás pedig nagy úr, szeretem, ha legalább három-négy napra, vagy egy hétre lefoglal egy könyv, esetleg egy novelláskötet. Külön-külön egy-egy novella vagy kisregény? Nem az én műfajom – gondoltam eddig. Azonban ma már van ekönyv-olvasóm, rendszeresen olvasok angolul és az interneten tulajdonképpen bármit be tudok szerezni fél perc alatt. A szokásokat pedig néha érdemes felülvizsgálni.

A díjaknál sem szoktam nagy figyelmet szentelni a regénynél rövidebb műveknek – talán csak az nyugtat meg, hogy ezzel nem egyedül vagyok így: nem véltetlen, hogy a Hugo-jelölés során a kispróza kategóriáit rendre sikeresen foglalják el a jobboldali lobbicsoportok. Az idén kisregényre jelölt műveknél is ez történt: egyedül Nnedi Okorafor Bintije volt olyan alkotás, amit sem a Sad, sem a Rabid Puppies listája nem ajánlott. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez ettől rögtön jó, a többi pedig rossz, hiszen olyan, egészen neves szerzők versenyeznek még a díjért, mint Lois McMaster Bujold, Alastair Reynolds vagy Brandon Sanderson. Viszont az is biztos, hogy ha nem lenne elég jó, nem tudta volna lenyomni a listák alapján (is) beszavazott műveket. Röviden: kíváncsi voltam a Bintire.

A címszereplőnk, Binti egy himba törzsből származó lány egy közelebbről nem meghatározott, posztapokaliptikusnak tetsző, mégis civilizált Afrikából. Az űrjáró, többségi koush törzzsel szemben a himbák nem igazán űrjáró népek, viszont a magas matematika művészetének alapos ismerőiként elismert készítői az asztrolábium nevű szerkezeteknek. Binti például a harmonizálás mestere, ő fogja örökölni apja üzletét, ha egyszer generációváltásra kerül a sor. Csak hogy a lány valami egészen mást tervez: ő az első himba, akit teszteredményei alapján felvettek az interplanetáris Oomza Egyetemre, és családja akarata ellenére is el szeretne jutni oda.

Binti tehát elszökik, a csillagközi út azonban nem veszélytelen: a környezetéből kilógó, bőrét, illetve hajfonatait népe szokása szerint vörösre festő Binti az út során szembekerül a koush-ok ősi ellenségeivel, a medúzákkal. Csak Bintin múlik, hogy további vérfürdő, vagy valamiféle békés megoldás lesz a vége a történetnek – ehhez pedig csak saját eszére és szívére, népe bölcsességére és egy furcsa, ősi korból maradt tárgyra támaszkodhat. És Binti persze a helyes utat akarja járni, akkor is, ha nagy árat kell fizetnie érte.

Rendkívül jól megírt történet a Binti, rövid terjedelme ellenére sokat tud felvillantani a világból úgy, hogy közben egyáltalán nem árul el róla mindent. Valamiféle jövőbeli Afrikában vagyunk, ahol a nomád körülmények között mindent átitat a technika és a matematika, az űrhajók szerves lények, az ember pedig csak egy az univerzumot benépesítő sok lény közül. Annyit tudunk, amennyit tudnunk kell, miközben a történet a főszereplőre koncentrál. Binti nem lázadónak született, de tudja, hogy többre hívatott, mint amit szeretett törzse és családja nyújtani tud neki: ez az egyetlen dolog, amiben biztos. Így egyszerre kapunk egy izgalmas, további felfedezésre váró sci-fi világot és egy nagyon erős karaktert, akiért őszintén lehet izgulni.

Ezt az is elősegíti, hogy a szöveg egyes szám első személyben íródott: Binti hangja rendkívül autentikus és egyenes. Nagyon könnyű beleélni magunkat a városát soha el nem hagyó, de rendkívül okos és lelkiismeretes lány helyzetébe, aki éppen csak kiszakadt addigi környezetéből, aztán bekerült egy újba, amit mire elkezdett volna megszokni, megtörtént a baj. Innentől pedig saját túlélése mellett nála sokkal nagyobb, bolygóközi politikai ügyek súlya is a vállát nyomja. Nnedi Okorafor prózája nagyon gördülékeny és friss, a felépített világ pedig ötletgazdag és klisémentes.

Tehát egyrészt nagyon várom a történet két tervezett folytatását, másrészt mindenképpen kezembe veszem a szerző egyéb munkáit is – amelyek magyarul egyébként (még?) nem jelentek meg. (Kivéve egy novellát a 2014 februári Galaktikában, ami egyébként angolul ingyen elérhető az interneten. Nem mertük megkérdezni a szerzőt, hogy vajon tud-e a publikálásról.)

*

Nnedi Okorafor: Binti
Tor.com, 2015.

A kisregénybe itt lehet beleolvasni (angolul), itt pedig arról beszél a szerző, hogy mi inspirálta a történet megírására.

*

Pintér Bence történészként végzett az SZTE-n és az ELTE-n. 2012 óta a Mandiner újságírója, a Mandiner.sci-fi főszerkesztője, emellett pedig A szivarhajó utolsó útja című alternatív történelmi kalandregény (társ)szerzője.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában