Az orosz sakktábla gyalogjai: Nappali őrség

2016. május 9. 9:13
A Nappali őrség szereplői többek közt Ukrajnába és Csehországba látogatnak, a hatalmi sakkjátszma tovább folytatódik a két Őrség vezetője között, illetve egy újabb hatalmi résztvevő is felbukkan, az Inkvizíció. Az előző regénytől eltérően több helyszínt, több alkoholt és több szereplőt vonultat fel az új rész, ez azonban kevés a sikerhez.

Az Őrség-sorozat második részében Lukjanyenko társszerzőt kapott az ukrán származású Vladimir Vasziljev személyében. Vasziljev további könyveket is írt az Őrség univerzumába, nevezetesen a Káosz-Őrséget, ami 2009-ben és az IdőŐrséget, ami 2015-ben jelent meg magyar fordításban a Galaktikánál. A Nappali őrség szereplői többek közt Ukrajnába és Csehországba látogatnak, a hatalmi sakkjátszma tovább folytatódik a két Őrség vezetője között, illetve egy újabb hatalmi résztvevő is felbukkan, az Inkvizíció.

A könyv ebben a részben is három kisebb történetet ölel fel. Az elsőben (Idegeneknek tilos a bemenet) a Nappali őrségbeli Alisza ukrajnai pihenését követhetjük nyomon, amint a jaltai volt úttörőtáborban csapatvezetőként próbál regenerálódni, de egy Fénypárti varázslóval bonyolódik szexuális kapcsolatba, amit szerelemként aposztrofálnak a szerzők. A második etapban (Idegen a másfélék között) a két író egy amnéziásnak beállított Rogoza Vitalij Szergejevics nevű férfi moszkvai Őrségekkel való kalandjait köti össze az Inkvizíció berni kincstárából ellopott nagy erejű varázstárgy (Fafnir Karma) utáni hajszával. A harmadikban (Másféle erő) pedig betérhetünk Prágába, ahol az első történet végének lehetünk tanúi, a Nappali Őrségből való Edgart ismerhetjük meg közelebbről, valamint a történetszálak összeérnek.

Mindhárom történet felkavarja a két szembenálló fél közötti állóvizet, alapvetően azonban nem következnek be gyökeres változások. Továbbra is minden megy a maga útján, intrikák szövődnek a háttérben, amikről nagyon kevés tudással rendelkezünk. Mindössze akkor kerül napvilágra egy-egy szubjektív részlet, amikor a narrátor által követett karakter rájön valamire és szembesíti a gyanúval felettesét. A baj azonban az, hogy az írópáros minden információt ilyen nagyon szűkmarkúan mér és csak a legszükségesebbekre szorítkozik. Ezzel a stratégiával szembesülve olyan érzése lehet az olvasónak, hogy korlátozzák és szándékosan tartják sötétben. Egyedül a történet számít, ami ha szigorúan vesszük, leszűkül a Nappali és az Éjszakai Őrség vezetőinek játszmájára és így minden más csak ezt segíti, a többi feltehetőleg nem is számíthat érdeklődésre.

Nem lehet őszintén meglepődni a csavarokon

Éppen ezért az a szomorú érzésem az Őrség-sorozat általam eddig olvasott köteteivel kapcsolatban, hogy bármennyire is küzdök, hogy megkedveljem őket, mindig ugyanoda lyukadok ki, nem tetszenek. Adott ez a másféle lét, amely hat is, meg nem is a való világra. A Másfélék élnek a saját körletükben, titkolóznak, kerülik az emberek figyelmét és felügyelik az erőegyensúlyt a két oldal között. Ha bármelyik oldal megszegné a Megállapodást, amely megerősíti a Setétek és a Fénypártiak közötti egyensúlyt, a másik mindent elkövet annak érdekében, hogy semmilyen olyan hatás ne következzen be, amely az embereket érintené.

A kalandjaik fordulatosak, de valahogy mégsem tudok őszintén meglepődni egy-egy csavaron. Ugyanígy keresem azt a karaktert, aki szimpatikus lehet valamiért, de néhány kivételtől eltekintve mindannyian szürkék - egyszerűek, esetenként buták és felszínesek a motivációik. Mindazonáltal a Nappali őrség igyekszik ezeket több-kevesebb sikerrel árnyalni, hogy egyes szereplők elkezdjenek hosszabb távlatokban is gondolkodni és átlássanak a rendszer foghíjain.

A megjelenő új szereplők közül kétségtelenül lennének jól eltaláltak. A morózus és kérlelhetetlen Inkvizítorok az Őrségek munkáját ellenőrzik. Leendő tagjaikat mindkét féltől toborozzák, akik vagy meggyőződésből vagy már kellően kiégtek a Setétek és a Fénypártiak politikai csatározásaiból és lépnek a harmadik természetfeletti csoportosulás soraiba. Ilyen volt például a Regin Fivérei egy renegát Másféle szekta Finnországból, akik nem fogadták el a Megállapodást, de se az Éjszakai, se a Nappali Őrség nem üldözi őket emiatt. Sajnos teljességgel epizódikus szerepre vannak kárhoztatva. Amint elvégezték a történet szempontjából fontos feladatukat, mintha megszűnnének létezni. Rogoza Vitalij Szergejevics szerepe szintén katalizátor, semmint valódi, jól megírt szereplő. A karakterek szerepük tekintetében egy jól meghatározott szerepkörökhöz igazodnak, ami olyan műfajok esetében nem jelent problémát, amelyek nem helyeznek akkora hangsúlyt a komolyabb karakterleírásokra, de urban fantasyben már jóval többet várnék el, mint szerepbetöltés és semmi egyéb.

Félreértés ne essék, aránylag jó ötletek vannak könyvben, viszont azok annyira érdektelenül vannak megírva, hogy a következő oldalon már el is felejtettem, hogy voltak. A szöveg ismételten sok intertextussal és allúzióval dolgozik kezdve az előző regényben megismert orosz dalszövegektől a Nibelung-énekig. A Nappali őrséggel az Őrség-sorozat gazdagodott egy olyan résszel, amely hozza az előzőekben felvázoltakat, több helyszínt von be és temérdek megválaszolatlan kérdést vet fel, de továbbra sem tartom megkerülhetetlen olvasmánynak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában