Richard Morgan: A fekete férfi

2016. május 6. 10:26

Pomsár Péter
Szubjektív Kultnapló
Száz év múlva, a huszonkettedik század elején az emberiség felszámolja a háborúkat a Földön és gyarmatosítja a Marsot, de mindennek ára van.

Ha pusztán a történetet nézzük, A fekete férfi nem különösebben bonyolult. Amitől kiemelkedik a mezőnyből, az Morgan részletek iránti érzékenysége és realista stílusa. Minden átgondolt és aprólékosan kidolgozott, már-már gibsoni szinten, épp csak nincs olyan példátlanul tisztára csiszolva, mint a cyberpunk pápájának leírásai és hasonlatai. Morgan (vigyázat, nem Gibsonnal ellentétben) egy pillanatig sem finomkodik, nem menekül a kényszerű öncenzúra függönye mögé, hogy a kényesebb olvasóknak is megfeleljen, a maguk nyers valódiságában mutatja be az eseményeket és írja le a párbeszédeket. Ha valaki meghal, az végleges, ha valaki ideges, az káromkodik, ha valakit megvernek, az nem kezdi újra öt perccel később úgy, mintha semmi nem történt volna, a kegyetlen karakter nem szelídül meg a döntő pillanatban, a fegyver visszarúg, a páncél nem véd minden ellen, a szexjelenetek nem ruhában és nyakig húzott takaró alatt zajlanak.

Persze ez időnként kissé színpadias mértéket ölt, gondolok itt leginkább egy-két akciójelenetre, meg a cápaölő mordály már-már kényszeres használatára. És hiába egy baromi gazdag, különleges jogállású és ebből következően kvázi-mindenható szervezet zsoldjában állnak a főszereplőink, azért még így is az az érzésem, hogy túlságosan lazán röpködnek ide-oda a szuborbitális utasszállítókon... Ja, és az az utcakereső a PDA-n is fáj egy kicsit ma olvasva, de hát 2007-es a regény, na. Viszont a felvetett erkölcsi, filozófiai, morális kérdések bármilyen időben tökéletesen megállják a helyüket és egyáltalán nem erőltetettek, életszerűen vannak integrálva a szövegbe, és ez a hasonló regények esetében nagyon fontos.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában