High-Rise

Rémület a magasházban – J. G. Ballard: High-Rise

2016. március 12. 8:09

Írta: Pintér Bence
Az utolsó lakó is beköltözik a London szélén álló magasházba, ami a modern építészet csodája. Valami azonban nem stimmel. Mi történik ha az eddig kényelmes, arctalan izolációban élő értelmiségiek közötti feszültségek hirtelen a felszínre törnek? Van bármi, ami útját állhatja a tomboló erőszaknak? Kritikánk J. G. Ballard 1975-ös könyvéről, amelyből márciusban debütál a film.

Egy hónappal ezelőttig érdekes módon teljesen elkerült engem a 2009-ben elhunyt J. G. Ballard munkássága, pedig munkái megjelentek magyarul is, könyvei egy csomó díjat nyertek és számos film is készült alkotásaiból. Egy hónappal ezelőtt olvastam viszont Merlin Coverley Psychogeography című könyvét, amelyben szentelt egy rövid fejezetet a brit írónak. Úgyhogy utánanéztem, és realizáltam, hogy pont pár nappal korábban láttam egy filmelőzetest, amit végül nem tettem ki ide az oldalra, mert elfelejtettem, és hát ez a film is egy Ballard-könyvből készül.

Túl sok volt a véletlen. Muszáj volt elolvasni tőle egy könyvet, de nehéz volt a választás. Ott van a Karambol, amiből Cronenberg készített filmet, aztán az Empire of Sun, amiből pedig Spielberg, na meg egy sor sci-fi munka, ami érdekesnek tűnik. Hosszas mérlegelés után végül úgy döntöttem, hogy a most márciusban a mozikban debütáló High-Rise lesz az alany. A könyv 1975-ben jelent meg, a filmet Ben Wheatley rendezi, a szereplőgárda pedig elég izmos: többek között Tom Hiddleston, Jeremy Irons, Sienna Miller és Luke Evans játszik a filmben.

A történet egy London külső területén álló magasházban játszódik, egy negyven emeletes épületben, amely egy az öt környéken épülő magasházból: az első, amelyik elkészült, és amelynek összes lakásába be is költöztek a lakók. Olyan pletyka terjed, hogy ennek örömére nagy bulival készül az építtető cég. A ház egyébként a modern építészet csodája: a negyven emeleten fodrászat, étterem, bolt, illetve két úszómedence, konditermek, squash-pályák szolgálják a lakók igényeit, akik egyébként mind fehérgalléros dolgozók: repülőgép-pilóták, könyvelők, ügyvédek, tévébemondók, filmesek, orvosok és építészek népesítik be a csodálatos épületet.

Három hősünk egyike Laing doktor, aki a közeli orvosi iskolában tanít és a huszonötödik emeleten lakik, és éppen túl van a váláson. Másik főszereplőnk Richard Wilder, az első emeleten feleségével és két fiával élő dokumentumfilmes, a harmadik főhős pedig Anthony Steele, az épület egyik tervezője, aki a negyvenedik emelet egyik penthouse-át foglalta el feleségével. Az élet talán habostortának tűnik a magasházban, de valami nagyon nem stimmel, mint ahogy azt ez a filmelőzetes tökéletesen érzékelteti:

A lakók rosszul alszanak, a szolgáltatások néha akadoznak, a feszültségek pedig egyre inkább kiéleződnek a lakóház furcsa hierarchiájában. Néha elmegy egyes szinteken az áram, döglődik a légkondi, leáll egy-egy lift. A fenti emeletek lakói az alsó emeleteken élők gyerekeire fújnak; míg a lentiek a felső szinteken élők kutyáit rühellik. Vibrál a levegő a kiadatlan feszültségtől. Aztán egy áramkimaradás során elszabadulnak az indulatok: valaki megfojtja egy felső lakó kutyáját a medencében nem sokkal később pedig vandál támadások érik a fenti lakók autóit, akik a légkondi szabotálásával reagálnak az atrocitásokra.

Az egyre nyíltabbá váló konfliktus elkezdi átrajzolni a magasház képét: leépül a fehérgallérosok steril, izolált társadalma és felszínre tör az őskori, állatias természet: őrült, részeg bulik, rajtaütések jellemzik az éjszakákat; nappal viszont mindenki továbbra is bejár dolgozni, és úgy tesz, mintha semmi gond sem lenne az épületben. Először véd és dacszövetségek köttetnek, klánok alakulnak ki, egy idő után azonban már semmi sem számít: ami megtörténhet, az megtörténik a magasház skizofrén világában, legyen szó verésekről, rablásokról, majd nemi erőszakról, rituális gyilkosságról és incesztusról.

A dokumentumfilmes Wildernek két célja van: filmet forgatni az eseményekről, miközben lassú, taktikus mozgással el akar a felső szintre, és párbajban legyőzni a fentiek vezetőjét, Anthony Steele-t, aki mint a magasház királya próbál úrrá lenni az eseményeken és egy új társadalmi rend előfutárát látja a történésekben. Laing a középső szinten hamar alkalmazkodik az új, állatias világhoz, ahol megtalálhatja valódi énjét. Mindhárum számításait felülírja azonban a civilizáció gyors és teljes hanyatlása, amely végül minden magasabb célt eltöröl hőseinkben a történet végére. De kik fogják uralni az új világot? És tényleg visszatérhetnek a normális állapotok?

Horror a magasházban

A társadalom összeomlásának ábrázolása, az állatias ösztönök felszabadulásának bemutatása tökéletes; az erőszak fokozódása pedig nem öncélú. Neff tavaly kiadott könyvében az elektromosság eltűnése hozta el a civilizáció bukását; itt egyszerűen csak az izolált, városi ember korlátainak hirtelen eltűnése okozza ugyanezt. Nincsenek nagy fordulatok vagy nagy magyarázatok, de még csak rendes befejezés sem kell ennek a könyvnek, mert működik nélküle. A horrort csak mi, olvasók érezzük egyébként, a szereplők nem: ők valamiféle skizofrén racionalitással kezelik az egyre durvább helyzeteket.

A szöveg maga remek, egy-egy hasonlatba simán beleborzong az ember. Ballard mélyen beletúr karakterei pszichológiájába, lefesti, milyen gyermekkorból maradt vágyak és szexuális ösztönök törnek elő és viszik őket lefelé a civilizációs lépcsőn, miközben a szertehagyott szemeteszsákok, törött üvegek, kibelezett hullák, barikádok, megsütött kutyatetemek és felgyújtott bútorok között tort ül az erőszak és a halál. A karakterek motivációi fokozatosan válnak alaposan átgondolt tervekből egyszerű mázzá, amire már maguk sem emlékeznek: Wilder például még akkor is magánál tartja a kamerát, miután az összetört.

Szóval nem kellett csalódnom Ballardban, akire véletlenül bukkantam rá – a minap kirobbant vitához hozzászólva azt kell mondjam, hogy hiába közel negyven éves, simán kiadható lenne a regény. A film a két előzetes alapján pedig kifejezetten ígéretesnek tűnik, kár, hogy nem mutatják be itthon – így aztán valószínűleg arra sincs sok esély, hogy a könyv megjelenjen. Aki pedig kedvet kapott a lerobbant magasházakhoz, az nyugodtan kattintson ide, és nézegessen fotókat az 1989 óta üresen álló pécsi magasházról, amit most már végre tényleg lebontani készülnek. Vagy esetleg ide, ahol modernista francia toronyházakról készült sorozatot közölt az Index.

Ez pedig a film előzetese:

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában