Chris Beckett: Sötét Éden

2016. március 2. 15:31

Szökrönyös László
SFmag
Úgy gondolom, hogy Chris Beckett nem hagyta ki az út közben adódó ziccereket, és az általa felvázolt társadalom, bár a számunkra ismerős emberi természetből fakad, mégis újszerű és ugyanakkor teljesen logikus. Nagyszerű szellemi teljesítmény.

Számomra a könyv igazi soft SF, ahol elsősorban az emberek, az emberi pszichológia, a nyelvi és társadalmi viszonyok a hangsúlyosak. Éppen ezért hajlamos voltam elnézni az írónak, hogy a forró bolygómagig lenyúló gyökerű geotermikus erdőkből áradó fényre és melegre alapozva épített fel egy működő bioszférát. Ahelyett tehát, hogy elgondolkoztam volna, hogy vajon mi tartja fenn a mag hőjét, és miért nem csapódott le a felszínre már rég az atmoszféra, inkább vettem egy mély levegőt, és bevetettem magam az emberlakta Völgy meleget árasztó erdejébe. A világ teremtés ugyanis a regény legfőbb erőssége. A különböző állat és növényfajták leírása, az izoláltan fejlődő nyelv finomságai, (mint például a napszakok és évszakok hiányában az alvási periódusokhoz, és a terhesség idejéhez igazított időmérés) vagy éppen az “első emberpár” köré szőtt mitológia mind egy-egy érdekes adalék ehhez a sokszínű és hihető világhoz.

A zsánerirodalomban jó pár regény foglalkozik magukra hagyott emberi csoportokkal, ahol a szülő populáció már nincs hatással a későbbi szociális evolúcióra. Ez egy elég hálás dolog, mert rengeteg érdekes gondolatkísérletre ad lehetőséget, de éppen ezért nincs könnyű dolga az erre vállalkozó írónak. Úgy gondolom, hogy Chris Beckett nem hagyta ki az út közben adódó ziccereket, és az általa felvázolt társadalom, bár a számunkra ismerős emberi természetből fakad, mégis újszerű és ugyanakkor teljesen logikus. Nagyszerű szellemi teljesítmény.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés