Ben H. Winters: Végső ígéretek – Visszaszámláláshoz felkészülni

2016. február 17. 8:31

Desrix
Geekz
Nem könnyű helyzet, ám ha kérdésünk lenne, forduljunk bátran Ben H. Winters-höz, ő ugyanis láthatólag tisztában van vele, miként gyártson remek folytatást.

A Végső ígéretek egyik bravúrja - a kidolgozottabb krimiszál mellett - ugyanis az emberiség társadalmi visszafejlődésének, egészen pontosan az összeomlásig vezető útjának bemutatása. A kezdőlöketet már az első könyvben megkaptuk; láttuk, ahogy szépen lassan minden értelmét veszíti, ahogyan apránként kifogynak az erőforrások, leállnak a gyárak, és úgy egészében az emberiség feladja a reményt. A folytatás ennél szigorúbb körülményeket tár fel, és noha még mindig ne a Mad Max vagy a The Walking Dead kíméletlen farkastörvényeire gondoljunk, mindezek ígérete már ott lebeg a csak suttogva kimondott lehetőségek között. Nem hiába a regény egyik kulcsmondata a »várjatok, míg elfogy a víz«.

Persze az egészet újfent Hank szemén keresztül láthatjuk, az ő kissé távolságtartó tolmácsolásában ismerjük meg a pizzériájához ragaszkodó apóst vagy az egyetemi campust Szabad Köztársasággá kikiáltó egyetemista utópiát. Utóbbi szerepeltetése telitalálat, a kötelező középiskolai utópia-regények kellemes nosztalgiája, mind koncepcióját, mind kidolgozottságát tekintve. Az apokalipszis küszöbön állásával már magasabb hőfokon rotyognak az indulatok, mozgalmasabb és baljóslatúbb színezetet adva a fennmaradó időnek.

Hank ebben a felszín alatt gyülekező, kitörésre készülő őrületben igyekszik nyomokat találni, és laikus szemmel nézve nagyon jó munkát végez. A Végső ígéretek egy hamisítatlan bűnügyi regény, részletesen kidolgozott bűnténnyel, mellékvágányokkal, buktatókkal, fordulatokkal, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Az első kötet időnként toporgós tempója teljességgel a múlté, és habár a könyv üdítően rövid, Winters dícséretre méltó érzékkel sakkozta ki az arányokat: nem kapkodta el el a hangsúlyos pontokat, viszont bátran beletekert a leülés-veszélyes részeknél. Nincsenek üresjáratok, nincs köldökbámulós álfilozofálás, Hank pár mondatban lerendezi magában a dolgok aktuális állását, és végig a fő feladatára koncentrál.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában