Lev Grossman: A varázslók

2016. február 5. 8:33
Ez a könyv nem arról szól, hogy milyen buli a varázslás, és mekkora jó egy másik világban lenni, és ne aggódj, kedves olvasó, ha nem találod a helyed a világban, mert egyszer majd úgyis meglesz.

A könyv iszonyú nyomasztó, ezért a végén már alig tudtam vele haladni, nem volt kedvem a kezembe venni, mert arra emlékeztetett, hogy én is pontosan ebben a szituációban vagyok jelenleg, és hogy ez mennyire lehangoló. Komolyan, olvastam a sorokat, és sokszor ismertem magamra, hogy ez akár én is lehetnék, és majdnem elkezdtem ezen sírni.

Ó, és hogy más lényeges dolgokról is szót ejtsek: persze, hogy imádtam a világot, odavoltam Varázskapuért, de a karakterek nem igazán jöttek be. Quentint utáltam legjobban, valószínűleg pont azért, mert magamra ismertem benne. Eliot az elején viccesnek és menőnek tűnt, de a végére már szánalmas lett. A cselekmény is izgalmas volt, annak ellenére, hogy sok helyen felfedeztem benne a Harry Pottert és a Narniát is, de ez nem zavart igazából, mert nagyon tetszett a csavar benne.

Nem ajánlom mindenkinek, és semmiképpen ne azért kezdjetek bele, mert egy felnőtt Harry Pottert akartok olvasni, itt a varázslás csak egy eszköz, hogy az író elmeséljen egy sztorit. Tényleg nagyon nyomasztó, főleg ha volt részed abban, amin Quentin keresztül megy. Ja, és persze függővéges.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés