A mágia nem tesz boldoggá – Lev Grossman: A varázslókirály

2015. december 9. 11:07

Desrix
Geekz
Nagy spíler ez a Lev Grossman: megint megcsinálta! A varázslókirállyal hozza ugyanazt a bravúrt, amit az idén magyarul kiadott A varázslókkal már eljátszott.

A könyv tehát egy erős Narnia utánérzéssel indul, amiből nem is szándékszik lejjebb adni, hiszen az egész koncepció arra épül, hogy demitizálja a cukormázas ifjúsági meséket, és lerántsa azokat a valóság rögös talajára. Meglepő módon e vonulat egészen a regény feléig takarékon égve üzemel, több benne a tényleges Narnia, mint A varázslók kíméletlen pszichológiai pofonfája, ráadásul a mesék törvényszerűségei miatt logikát sem lehet benne találni. Már épp kezdene kihunyni az olvasóban a lelkesedés lángja, amikor Grossman megforgatja kicsit bennünk a tőrt, és innentől fogva garantált a pofára esés.

Ebben szerepe van a két szálon futó cselekménynek is: megismerjük végre Juliát, aki az első részben kipotyogott Varázskapu tesztjén, de nem hatott rá az emléktörlő bűbáj, így megszállottan kutatni kezdi a mágiát. Amíg az egyik szálon a jelenben kalandozunk, addig a másik vonalon visszaugrunk A varázslók elejére, és végigkísérjük Julia kanosszajárását. Grossman brillírozik a lány történetével, egyszerűen és átélhetően, de nem hatásvadász módon tárja fel összeomlását és őrült fanatizmusát, ami A varázslókirály végére szépen összeér Quentin varázskulcskeresésével, és kerek egészet alkotva zárja be a kört.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában