A Minority Report és a Limitless nélkül meglettünk volna

2015. október 1. 11:47

Pintér Máté
24.hu
Két olyan új széria indult a napokban, amely egykori mozis sikert próbál tévéképernyőn folytatni. Egyelőre nem lettünk függők.

Hát, úgy röviden ennyi és nem több, ami a sorozatban rejlik. A megvalósítás gyakran szép, ötletes a világ kinézete, a ráépülő poénok és szép a technológiai megvalósítás is, viszont minden más az unalmasan fantáziátlan és a kínosan gagyi között ugrálva próbálja megtalálni a sorozat nemlétező egyéniségét. Kaptunk már elegendő szociálisan kényelmetlenül viselkedő főhőst, aki mellé valahogy mindig egy határozott, ám magánélettel nem rendelkező profit pakolnak, hogy legyen valamiféle karakterdinamika. Ez sajnos karakterek híján, és mert ezerötvenedszerre ismétlik, cseppet sem jön létre. A színészek játéka többször tolerálhatatlanul rossz, amikor viszont leáll a sztori pörgése, és próbálnak bele egy kis leülős drámát vinni, akkor kifejezetten jól hozzák a rájuk szabott szerepet. Viszont ilyenkor az írás olyannyira borzasztó, hogy az értékelhetetlen dialógusok miatt nyomát sem láthatjuk az olyannyira óhajtott drámának.

Ami pedig még egy lapáttal dob a kontra oldalra, hogy az írás nem csak ilyenkor borzalmasan mesterkélt és dekára kimért, hanem végig. Még a mellékkarakterek is fantáziátlanok: hát nem egy agorafóbiás/üldözési mániás/szociopata tudós segít meghekkelni Dashiell agyát azért, hogy mind nézni tudják a látomásokat és kikövetkeztessenek belőlük dolgokat? Mindemellett a történet tökéletesen kiszámítható, mindig tíz perccel előbb tudja a néző a bekövetkező dolgokat, mint a főhős – pedig ő látja a jövőt. Nem kell jövőbe látónak lenni, hogy a kaszás szelleme lebegjen az ember szeme előtt. Nem túl valószínű, hogy egy évadnál többet megérjen a történet, bár úgyis a nézettség fog dönteni.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés