Úton a felnőttkorba? (Lev Grossman – A varázslók)

2015. szeptember 25. 9:59

Fekete I. Alfonz
Próza Nostra
Egy megkerülhetetlen, kultikus könyv, ami ellenáll mindenféle konstruktív újraolvasásnak, újragondolásnak rákfenéje tud lenni az irodalomnak.

A varázslók egy illúziómentes olvasmány. Nem hisz abban, hogy ha valaki megszerzi a diplomáját, elvégez ilyen vagy olyan képzést, akkor megszerez egy jogosítványt, ami által elboldogul az életben. Itt nincs szalmakalap, hosszúnadrág vagy sétapálca, ahogy az a 20. század elején megjelent, mint a felnőttkor metaforája. Továbbá abban sem hisz, hogy ha valaki a Jók táborához tartozik, akkor megoldódik minden problémája, illetőleg, hogy a Gonoszt mindössze le kell győzni és az nem tér vissza. Így tekint a szöveg az Inklingek munkásságára, elsősorban J. R. R. Tolkien és C. S. Lewis műveire. A két író életművéből származó vendégszövegek is visszaköszönnek. Mindezen lemondás ellenére a regény mégis működteti mind a fantasy, mind pedig a fejlődésregény toposzait, sőt! A fantasyre úgy tekint, mint a felnövés egyetlen lehetséges változata.

A szöveg látszólag lemond arról, hogy lenne egy olyan beavatási szertartás vagy felnőtté válási rítus, ami a 21. században képes erre. Ellenben ez nem igaz teljes egészében. A kilátástalanság és az útkeresés esélytelensége mind az általunk ismert és az első fiktív világban rávetül és beárnyékolja a szereplők életét. Grossman mégis hagy nyitva egy kiskaput, amit a szereplők ki is használnak, mint egyetlen esélyt a felnövésre – ez pedig Christopher Plover Fillory és még azon is túl című ötkötetes regényciklusának világa. Ez egyfelől második fiktív világként működik, másfelől pedig egy olyan tér, ahonnan a gyerekek felnőttként jönnek ki. S számomra itt törik meg a regény saját elképzelésébe vetett hite.

Ez a kiskapu metafora egyfelől magát a megcáfolt fantasy toposzokat sűríti magába mégis működőképes formában, másfelől helyként funkcionál, ahol a felnövés valóságos és látszólag boldog lehet az ember. A narratívában folyamatosan, már a 14. oldaltól kezdve jelen van ez. Folyamatosan reflektálnak rá a szereplők, szinte fejből tudják és idézik. Sokáig mégis az volt az érzésem, hogy az író ezzel mindössze alá akarja ásni a fantasy műfaj toposzait és rá akar világítani a műfaj állandó eszköztárának elavultságára, mintha anti-fantasy-t írna. Ez részben igaz is, azonban a megkezdett koncepció kidomborítása - vagyis a felnövés és a korai felnőttkor tematizálása egy fantasy világban - szempontjából, a metafora felbukkanása az én olvasatomban, majdnem végzetes hiba. Tény, hogy adott egy új történetszálat, ami belebegteti az elképzelés sikerességét, vagyis mindenki zökkenőmentesen fog átjutni az egyik életszakaszból a másikba. De ez a metafora üres, nincs mögötte semmi. Elvégre mind a fantasy-t, mind pedig a fejlődésregényt körültekintően aláásta az író.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés