A megszokás dicsérete – Anthony Ryan: A vér éneke

2015. szeptember 24. 17:21
A heroikus fantasy műfaja telített panelekkel, melyeket jobb elkerülni vagy újragondolni, de mindenképpen kezdeni kell velük valamit, mielőtt az ember leül írni. Anthony Ryan nem ezt az utat választotta, sőt az egészet megfejeli egy fejlődésregénnyel. A Hollóárnyék-trilógia első kötetéről, A vér énekéről.

Anthony Ryan az Amazon és a Goodreads olvasóinak értékelése alapján kiérdemelte a „Minden idők legjobb fantasy debütálása” címkét. A Fumax kiadó 2014-ben jelentette meg a könyv fordítását: ezt a fenti marketingfogást használja a magyar kiadó is. Erős túlzás ez a szöveg, ugyanakkor kétségtelen, hogy vannak erényei a 655 oldalas, keményborítós kötetnek.

Ryan jól, világosan és borzasztóan élvezetesen ír. Stílusa az egész kötet során lendületes és olvasmányos marad, ezért gyorsan lehet haladni, hossz ellenére is. Ezt az összetett világot pontosan irányítja, de jobbára klisékre támaszkodva építi fel. A főszereplőtől eltekintve minden karakter viszonylag könnyen kiismerhető, éppen emiatt lehet gyorsan azonosítani őket egy-két tulajdonsággal. A világban való további tájékozódásban segít a kötet végén megtalálható I. Függelék, ami a szereplők neveit és a királyságban betöltött funckióit, tisztségeit tartalmazza. A II. Függelék inkább kuriózum – a könyvben említett társasjáték szabályaival ismertet meg az író. Kötelező kellékként pedig megtalálható még néhány térkép is.

Az első történetszál Vaelin Al Sornaé. A kegyetlen kiképzésen átesett, családjától eltaszított fiatal férfi tökéletes harcosként hagyja el az Egységes Királyságban található Hatodik Rend kolostorát. Múltjának egyes részeit homály fedi, apját gyűlöli, halott anyjáért rajong. Tanulmányai során bajtársakra tesz szert, akikből vezetőjükként elit osztagot kovácsol. Miután elhagyja rendházát, hogy egy kis időt másikban tanuljon, rátalál a szerelem is. Ez az egyik fő történetszál: Al Sorna életét a rendbe való belépésétől, vagyis tízéves korától egészen az Egységes Királyságban uralkodó Janus király háborújáig követhetjük nyomon. A hangsúly Al Sornán és környezetén van – hogyan próbálnak navigálni az életben, az udvari intrikákban és az érzelmek világában.

A másik történetszálat Verniers Alishe Someren, császári krónikás jegyzi. A kötet öt nagy részből épül fel, Somerennel mindig csak az aktuális rész elején találkozhatunk, a további fejezetekben Al Sorna történetét követhetjük nyomon. A magát történésznek valló Someren elbeszéléséből kiderül, hogy mélységesen megveti Al Sornát, mert háborús bűnös és ellenség, ugyanakkor bizonyos tisztelettel is tekint rá. Gyűlöletének oka, hogy Vaelin Al Sorna kardélre hányta Seliesen Maxtor Alurant, az alpiri birodalmi trón várományosát. Így érdemelte ki a Reménységünk Gyilkosa titulust. Ez a nézőpont segít tovább árnyalni a főszereplőt és egyben rávilágít Al Sorna ellenszenvére is beszélgetőtársa iránt. Közös hajóútjuk során, melynek végállomásán Al Sorna párbajozni fog egy legyőzhetetlen férfival, megpróbálja beszéltetni az idegent az életéről illetve szeretné kiegészíteni korábbi, Al Sornával kapcsolatos írásait.

Fantasyk esetében szót kell ejteni a fiktív világ felépítéséről, annak történelméről, vallási- és esetlegesen politikai rendszeréről is. Ryan egy ál-középkori világot mutat be, ahol a monarcha uralkodik és vazallusai bármikor háborúba vonulnak, amikor ezt megkívánja. A királyi udvar állandó cselszövések színhelye. Ezekről másodkézből szerzünk csak tudomást: Al Sorna osztagából ketten is érintettek. Az Egységes Királyság nem tekint vissza hosszú múltra, megalakulásával egy időben az államvallás, a Hit is hatalomra került. A honalapítók a világi dolgokkal törődnek, az egyháziakat pedig a Hitre bízták, amely hat házba/rendbe tömörült. Az újonnan intézményesült vallás új hazájában a korábbi hiteket először elfogadta, majd eltűrte, végül pedig elkezdte üldözni. Az ezt irányító rendek hierarchikusan vannak felépítve, élükön az aspektusok állnak. A Hatodik Rend – ahová a fiatal Vaelin Al Sorna is kerül – „az igazság kardját forgatja és lesújt a Hit és a királyság ellenségeire” [29. o]: feladtuk, hogy hitetlenkedőket üldözzenek. A fiatal felnőtt Al Sornára és csapatára azonban komolyabb jövő vár. Éppen a kiválasztottság-érzés miatt szinte minden tabut át is hágnak kalandjaik során és meg is ússzák komolyabb baj nélkül.

Számomra a regény épp kiszámíthatósága miatt lett kellemes olvasnivaló. A történet ügyes, de ismerősen csenghet korábbi olvasmányokból: egyáltalán nem szeretne új utakat bejárni, a megszokott elképzeléseket viszont nagyszerűen élteti tovább. Amiért a heroikus fantasy kedvelői szeretni fogják, az pontosan ez. A műfaj kedvelőinek tehát tökéletes választás. A történet folytatódik a 2015-ben kiadott A várúr kötetben.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés