Nem tudja kordában tartani univerzumát a DC – A képregénysorozatok mérlege I.

2015. szeptember 19. 13:30
Beköltöztek a képregényhősök a háztartásokba: már nem csak a füzetekben és a mozivásznon, hanem egyre inkább a tévéképernyőn is követhetjük a különböző képregényhősök kalandjait. Sorozatunk első részében azt vettük sorra, hogy áll a DC-család a tévés sorozatokkal: mit nézzünk, és mi az, amivel csak az időnket rabolnánk.

A mai geekek szerencsés korszakba születtek. Nem csupán a magyar sci-fi és fantasy könyvkiadás vagy a nemzetközi képregény- és játékfelhozatal bőségesebb, mint valaha, hanem a mozikban is egymást követik a képregények adaptációi. Ennek következtében a képregény óhatatlanul is beférkőzött a háztartásokba - köszönhetően a tévének. Korábban el-elvétve találkoztunk ilyen témájú sorozatokkal: az utóbbi évekből ott van a Smallville, amelynek legnagyobb hibája a borzasztó színészek és a gagyi '90-es évek érzet mellett, hogy Superman leverte minden ellenségét még Supermanné válása előtt, a legnagyobb előnye, hogy egyedüliként piacvezető volt a tévés képregényadaptációk közt. Emellett pedig ott volt a jövőben játszódó Birds of Prey, amely Gothambe helyezte a történéseit, a Marvel táborából pedig Penge kapott saját szériát. Utóbbi kettőről nem véletlenül nem hallott senki. Jelenleg viszont egy rakás sorozat fut, amit idővel továbbiak követnek.

Először a DC-t és a nagy kiadóktól független sorozatokat nézzük át (ez valójában csak a Walking Deadet jelenti), hétfőn pedig jelentkezünk a Marvel Univerzum sorozataival.

*

The Walking Dead

Érdekes, hogy a kisképernyőt elsőként nem valamelyik nagy kiadó foglalta be magának, hanem a fiatalnak számító Image Comics lovagolta meg sikeresen a zombilázat 2010-ben sikersorozatával, a The Walking Deaddel.

Az AMC-n futó széria immár öt évadon van túl, amely a hihetően felfestett világ miatt nagy népszerűségre tett szert. Mostanra kissé kifulladt, mivel a szereplők még mindig ugyanazon az úton kóricálnak, még mindig érezhetően nem találtak rá a biztonságra, a főhős, Rick pedig még mindig azon lamentál, hogy kőkemény túlélő legyen-e vagy esetleg megtartsa moralitását és emberségét és néha még mindig bekattan a nagy gondolkodás közepette. Nincs semmi baj azzal, ha egy sorozat lassan építkezik, itt viszont sokkal inkább egyhelyben toporgásról beszélhetünk.

Ennek ellenére hamarosan jön a hatodik szezon (trailer itt) és már elindult az első spinoff is, Fear the Walking Dead címmel.

Premier: 2015. október 11.

*

DC

A zöld íjász (Arrow)

Amíg a Marvel azzal volt elfoglalva, hogy behozhatatlan előnyre tegyen szert a mozis univerzumépítésben, a DC gondolt egyet és megalkotta a Nolan-féle Batman-trilógiát imitáló, sötét hangulatú és realistának szánt sorozatát az egyik másfeledvonalbeli szuperhőséből, a Zöld íjászból.

A sorozat hozza a Smallville-ra hasonlító retró hangulatot a hét gonoszaival és a kiszámítható átívelő szállal, valamint a pocsék színészi gárda is a supermanes elődre hajaz. A szinte nézhetetlenül silány első évad azonban sikeresnek bizonyult, így az azt követő két szezon során kicsit rajzfilmesebb főgonoszokat alkotva formálták át az egészet egyfajta bűnös élvezetté. A siker töretlen, így a CW csatorna nem csupán a negyedik teljes évadot rendelte be (trailer), hanem belekezdett saját univerzumának építgetésébe, megalapozott egy rakás új szuperhőst és a DC tavaly négy új képregényes témájú sorozatot indított útjára.

Premier: 2015. október 7.

The Flash

Az egyik tavalyi újonc immár a DC nem is akármelyik első vonalas szuperhősét, hanem Flash-t vette alapul.

A csatorna nyitott volt A zöld íjász kapcsán elhangzott kritikákra és úgy határozott, nem erőlteti túl a feleslegesen sötét hangvételt. Starling City-beli kollégájával ellentétben Flash már nappal is hősködik, nem az éjszaka önbíráskodója. Itt is megvan a nehezen lenyelhető színészi teljesítmény és a heti rosszfiús szerkezet, ráadásképpen pedig akkora katyvasszá barmolták össze az idővonalakat, hogy vért ürítve sem tudják majd belé visszaírni a logikát a második etapban. Csakhogy rengeteg humorral spékelik meg az összképet, ami a '30-as és '40-es évek képregényeinek gázabbnál gázabb hőseire és bűnözőire reflektál, így erősítve a kissé bénácska, de határozottan élvezhető összképet, amit ráadásként azzal pumpálnak még tovább, hogy feltámasztják Jay Garricket, az aranykori Flash-t.

Nagy felháborodást keltett viszont az a hír, hogy a DC képtelen kordában tartani jelenleg mindössze egyfilmes univerzumát és bejelentette, hogy a The Flash főhőse helyett másik színészt castingolnak a nagyon sokára érkező Flash mozifilmhez. Ebből kifolyólag teljesen biztos, hogy két (ha nem több) különböző univerzumot fog építgetni a kiadó jogait birtokló Warner Brothers. Addig is készül a második évad a tévés gyorsfutó kalandjaiból (promóvideó).

Premier: 2015. október 6.

Constantine

Egy másik újonc, a Hellblazer-képregényekből készített Constantine a láncdohányos démonvadász és ördögűző John Constantine kalandjait meséli el.

Sajnos a Hellblazer remek hangulatából sok mindent nem sikerült átadni, helyette kaptunk egy Supernatural-re hajazó gyengécske misztikus sorozatot, amelyet még az amúgy remekül alakító Matt Ryan sem tudott megmenteni. Az ő karakterét kellően nagyszájúra és parasztra írták meg ahhoz, hogy elcipeljen még egy kifejezetten rossz alapanyagot is.

Azonban még így is kasza lett a vége, mivel anyacsatornája, az NBC nem tolerálta a kifejezetten alacsonynak számító nézettséget. De a rajongóknak nem kell megijedniük, ugyanis Constantine jövőre találkozni fog a Zöld íjásszal.

Gotham

A Gotham, noha nagyon hasonló produktum, mint az Arrow univerzumának többi darabja, egyelőre nem épült be a többihez. Nem tudni, hogy ennek afféle prózai oka van-e, hogy a FOX adja és nem a CW, vagy egyáltalán nem is tervezik összevonni a többivel. Egyelőre nehéz is volna, hiszen a sokat sejtető cím ellenére nem egy Batman-sorozattal van dolgunk.

Bruce Wayne még csupán gyerek, szüleit épphogy meggyilkolták a nyitó epizódban, helyette a rendőrség fiatal fenegyereke, Jim Gordon főszerepel, aki úgy dönt, itt az ideje felszámolni a bűnt és a korrupciót Gotham városában.

A szerkezet itt is a heti egy ellenség elvet követi, viszont sokkal nagyobb hangsúlyt kap a nyomozás és az átívelő történetszál részletes kibontása. Ez utóbbi hibája, hogy az írók kénytelenek nagyrészt a főhős nélkül megoldani a dolgot, mivel ő mindig épp a heti esetével van elfoglalva. A hangulat itt is a darkosság majmolásáról szól, viszont jobban működik, mint a fenti szériák esetén, mivel sikerült valamit jól elkapni a díszletezésben az Arkham játékok gótikusságából. A színészi játék is jobb, noha nagyon vegyes. Míg a Pingvint alakító srác vagy a Bullockot játszó színész könnyed kézzel lopja bárki jelenetét, addig Jada Pinkett Smith vagy akár maga a főszereplő úgy viselkednek a képernyőn, mintha forgatás előtt kaptak volna gyorstalpalót a színészmesterségről csínjáról-bínjáról.

Reméljük, nem esik a Smallville sírvermébe és nem kell 10 évadon át azt néznünk, hogy Bruce Wayne hogyan nem lesz Batman, mialatt legyőzik az összes ellenségét, az viszont biztos, hogy második évadot kapunk belőle (promóvideó).

Premier: 2015. szeptember 21.

iZombie

Meglepő volt szembesülnöm azzal, hogy a DC Vertigo aluniverzumából készült, teljesen mellékes, határozottan B-vonalasnak szánt sorozata a legszórakoztatóbb mind közül.

Az iZombie olyan zombis sorozat, amely valójában romkommal fűszerezett krimi, sehol a The Walking Dead életszagúsága. Liv Moore élete fenékig tejfel, szuper vőlegény, jól fizető orvosi állás, aztán elmegy egy bulira, ahol a dizájnerdrog következtében kitörő zombi apokalipszis során harapást kap. Mivel az új életébe nem fér bele a szociális élet, így hátrahagyja a szuper életét és patológusként kezd dolgozni. Mindezt persze azért, hogy ingyen és bérmentve burkolhasson agyakat. Mivel az elfogyasztott agyakból emlékek törnek fel, ezért Liv hatékony eszköze lesz a gyilkosságok megoldásának.

A színészek teljesen korrekt játéka még az epizodikusság unalmassá válását is megmenti, nem is beszélve a remek hangulatról. Az alapvetés a Buffy, a vámpírok rémét idézi, a nyomozós szál pedig a zseniális Halottnak a csókra hajaz. Az iZombie (amely szintén nem kapcsolódott bele a CW-s világba, holott a CW az anyacsatornája) nem kevés fekete humorral mutatja be az élőhalott-lét pro és kontra oldalát. Liv megtanulja értékelni az életet a felvett személyiségeknek köszönhetően, viszont olyan is előfordul, hogy újdonsült zombi fiúja homoszexuális lesz néhány napra, mert egy homoszexuális férfi agyát ette meg.

Laza popcorn-széria, amelyre nem tapad rá a többi DC-s adaptáció felesleges komolykodása és coelhói mélységeket ostromló fellengzőssége, abszolút el lehet nézni több évadon keresztül. Szerencsére érkezik a második szezon (promóvideó).

Premier: 2015. október 6.

A jövő

A DC bizony nem aprózza el, az elkövetkezendő egy évre még három újoncot rendelt be a folytatást kapott sorozatai mellé.

Supergirl érkezik a CBS-re, így óriási nézőszámokat kell produkálnia a fennmaradásért, valószínűleg hasonló sorssal számolhatunk, mint a Constantine esetében. Habár a készítői ugyanazok lesznek, mint A zöld íjásznak és a The Flash-nek, egyelőre nem tervezik behúzni őt a közös univerzumba.

Viszont az utóbbi két sorozat fő- és mellékhősei egyesítik erőiket és a jövőbe utaznak majd a 2016-ban érkező Legends of Tomorrow-ban, hogy lenyomják a halhatatlan Vandal Savage-et egy - remélhetőleg - epikus évad során.

A harmadik új széria a Vertigo szekciójából jön és a Constantine esetében bebukott természetfeletti fonalat csippenti fel. A Neil Gaiman Sandman-képregényeiben szereplő Lucifer nyugdíjba vonult Pokol ura, aki úgy dönt, hogy felcsap nyomozónak. Személy szerint erősen kétlem, hogy a tévében sikeres lesz egy varázslattal foglalkozó képregényadaptáció mindaddig, amíg a) a Supernaturalt másolja, b) nem 18-as karikás fekete mágiás horror vagy c) ki nem jön a Marvel Doctor Strange filmje (utána zabálni fogják a nézők). A Lucifer szintén 2016-ban indul a Foxon és elég valószínűtlen, hogy valaha is bevonják az épülgető CW-s univerzumba.

A fentiek mellett van terv egy Teen Titans (Tini Titánok) sorozatra, amely egyelőre Blackbirds munkacímen fut, illetve pilot fázisban van a Preacher és a Powerless is.

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nálam egy szuperhősről szóló történetben elvárás, hogy a látványvilág, a környezet, az univerzum minőségi legyen, legyen súlya a cselekménynek, legyenek monumentális, grandiózus jelenetek, ezt egy sorozat nem tudja visszaadni, az egész gagyi és súlytalan.
Sajnálom, ez van, viszont a Walking Dead iszonyat jó, arra nagyon rákattantam!:)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés