Star Trek: Voyager

2015. szeptember 11. 10:25
Magyarországon valószínűleg a Voyager a legnépszerűbb Star Trek-sorozat. Ennek feltehetően az az oka, hogy elődeitől jóval kevesebb sci-fi elemet tartalmaz és inkább az akciódúsabb epizódokra törekszik.

A leírtakból is kitűnik, hogy a Voyager legénysége elég sokszínű, én mégse tudtam annyira megszeretni őket, mint korábbi társaikat. Voltak kiemelkedően jó részei a sorozatnak, viszont akadt nem is egy, ami már nem igazán tudott lekötni. Ettől eltekintve a Voyagert összességében egy nagyon érdekes és izgalmas sorozatnak tartom, ami 7 éven át, 170 részen keresztül képes volt újabb és újabb meglepő fordulatokat hozni.

Ennél a sorozatnál kezdett már időnként átbillenni a mérleg a sci-fitől az akció felé, és a következő Star Trek-sorozatnál és az új Star Trek-filmeknél ez a folyamat még inkább folytatódott. Ez persze sokak szerint egyáltalán nem rossz, hiszen a sorozatnak haladnia kell a korral.

Összességében én is örülök neki, hogy egyre többek megismerik és megszeretik a Star Trek világát, hiszen azzal a rajongók is jól járnak, új filmeket (és talán sorozatokat) kaphatnak, de azért félek, hogy valahol félúton elvész majd a morális és filozófiai mondanivaló.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában