Kiderült: így teljesítenek világviszonylatban a magyar diákok

2023. december 05. 15:24

A számok alapján a magyar oktatást nem tudta megtörni a járvány sem.

2023. december 05. 15:24

Míg az OECD országok – köztük az oktatási „mintaállamok” átlageredménye matematikából és szövegértésből jelentősen romlott az előző, 2018-as méréshez képest, Magyarország esetében nem volt szignifikáns változás – hangsúlyozta a legutóbbi PISA-mérés friss eredményeit bemutató sajtótájékoztatón kedden az Oktatási Hivatal elnöke.

Brassói Sándor elmondta: a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD kedden közzé tette a 2022 tavaszán 81 ország részvételével végzett nemzetközi PISA (Programme for International Student Assessment) mérés eredményeit.

A mérés hazai lebonyolítója az Oktatási Hivatal (OH) volt.

A „nagyon fontos látleletet” adó, a 15 éves diákok szövegértését, valamint matematikai és természettudományos készségeit mutató vizsgálat meglepő eredményeket hozott – jelentette ki az OH elnöke. Közölte: nagyon nagy visszaesés volt olyan, oktatási mintaországnak tartott államok esetében, mint Izland, Norvégia, Hollandia, sőt Finnország, a „világ éltanulója”.

Magyarországon azonban a járvány és a nehéz gazdasági helyzet dacára sikerült megtartani, sőt valamelyest javítani az eredményeken, a digitális átállást is sikerrel vették a tanulók, még a rosszul teljesítő diákok aránya is csökkent – tette hozzá Brassói Sándor. Kitért arra, hogy bár a mérést általában háromévente szervezik meg, a Covid-járvány miatt később került rá sor, és teljesen digitális alapon zajlott, szokás szerint komoly minőségbiztosítás mellett.

Az eredmények igazolták azt, amitől a szakemberek tartottak:

az oktatási rendszereket olyan hatás érte a pandémia során, ami világszerte visszavetette a diákok teljesítményét,

sokan lemaradtak a tantermen kívüli oktatás miatt – mondta az OH elnöke. Velkey Kristóf Gábor, az OH köznevelési elemzési főosztályának vezetője közölte: a 2022-es PISA-felmérés az eddigi legnagyobb részvétellel zajlott, 37 OECD-tagország és 44 partnerország vett benne részt. Magyarországon 270 oktatási intézmény 6198 tanulója töltötte ki a teszteket.

Matematikából az OECD-országok tanulóinak átlageredménye 472 pont lett, a magyar tanulóké 473 pont;

természettudományból az OECD átlageredmény 485 pont, a magyar diákoké 486 pont, szövegértésből az OECD-átlag 476 pont, a magyar eredmény 473 pont – részletezte a főosztályvezető.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

 

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bastyaelvtars
2023. december 07. 02:10
pragmatika 2023. december 07. 02:10 Ehhez a pisa felméréshez hozzá tartozik egy esélyegyenlőségi felmérés is. A 73 országból 71.-ek vagyunk, vagyis brutálisan nagy Mo.on az esélyegyenlőtlenség. Ezt már az orbán rezsim hozta magával. Erről nem fog írni a mandiner, itt csak győzelmi jelentéseket olvashatsz. Azt se nagyon forszírozzák, hogy mi a trend a pisa eredmenyekben. Mert akkor le kéne írni, h 2009 ig javuló volt es a fideszjárás alatt csak zuhan, romlik a diakok teljesitménye.
Bell & Sebastian
2023. december 05. 23:23 Szerkesztve
Ez D-dúr és e-moll! Hogy maga mit gondol vagy én erről a dologról, az teljesen érdektelen, mert csak két csepp a tengerből. A reakciókból ítélve a magyar társadalmi immunitásnak annyi, szépen menetelnek tilinkószóra a birkák a vágóhídra. A jajongás ide már nem elég, aki még nem ásott magának menekülőalagutat, hamarabb ébredők többet, az megérdemli a sorsát. Mert jól beszopta ezt a nép-nemzeti hamis megváltót aki csak beszél és beszél, eredmény meg semmi.
Ez D-dúr és e-moll
2023. december 05. 20:11
(Előző kommentem folytatása) Pártunk és kormányunk ezzel szemben a szélsőséges gazdasági pragmatizmusra és politikai demagógiára építve tartja fenn és működteti hatalmát, könyörtelenül megfojtva, eltiporva mindent, ami útjába kerül regnálásának és térfoglalásának, így a nemzeti politikai és kulturális hagyományt, a magyar entitást is.
Ez D-dúr és e-moll
2023. december 05. 20:10 Szerkesztve
"Bell & Sebastian 2023. december 05. 16:08 Ez D-dúr és e-moll, engem érdekelne, mert időnként meggyőzhető vagyok." A segédnépet az különbözteti meg a szolganéptől, az én értelmezésem szerint, hogy a segédnép önálló entitás. Létezett olyan, hogy magyar civilizáció. A magyarság ugyan elveszítette politikai hegemóniáját, majd a XVI. századtól, politikai értelemben, folyamatosan tért veszített a Kárpát-medencében, de az újabb és újabb kihívásokra kulturális válaszokra, és nem is akármilyenekre, még a XX. században is tellett tőle. Ma már ezt a képességet én nem látom. A magyar nemzeti gondolkodást két motívum tartotta életben, még a kommunizmus idején is (!!!): a hagyományba gyökerezettség, a történelmi és irodalmi-nyelvi tudat és az ezzel szinkronban folyamatosan meg-megjelenő szociografikus látásmód (magyarán: tudjuk, kik vagyunk és tudjuk, hol tartunk). (Folytatás következő kommentemben)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!