Ami Gyurcsánynak meg a többinek nem sikerült hosszú éveken át, azt most (talán) egyetlen villanás alatt megoldja egy ostoba díszlet

2023. november 13. 19:41

Valójában az esetnek sem a művészi kvalitásokhoz, sem a világnézethez nem kellene hogy köze legyen, pusztán technikai kérdés: meddig terjed a vezető felelőssége?

2023. november 13. 19:41
null
Ungváry Zsolt
Ungváry Zsolt

Magyarországon a kultúra mindig sokkal több önmagánál. Politika, nemzetmegtartó erő, ideológiai- és kenyérharcok hadszíntere. Az újság, a könyv, a film, a színház nem pusztán irodalom, hanem vérre menő ütközetek terepe. Értjük a közgondolkodásra gyakorolt hatását, ily módon szerepét nemcsak a hazai fősodor kialakításában, hanem akár a politikai hatalom megszerzésében is.

Hosszú évtizedekig a nemzeti, konzervatív szellemiség páriaként (vagy úgy sem) létezhetett ebben a közegben.

Amiképpen Antall teljesen átengedte a médiát, az irodalmi és színházi életet a balliberálisoknak, meg sem kísérelve kiegyenlíteni az erőviszonyokat, azonképpen a 2010-es nagy győzelem után ebben is történt változás. A kultúra meghatározó alakítói közé nem csak az összetartó belpesti brancs és szatellitjei kerülhettek.

Ennek a kitágult térnek, a szélesebb merítésnek lehetett emblematikus alakja a kárpátaljai Vidnyánszky Attila. Nem véletlenül támadták annyit, hiszen szimbólummá, s mint ilyen, célponttá vált művészként, közéleti emberként, intézményvezetőként egyaránt.

Ne feledjük a szemkilövető hazug csaló sztálinista fenyegetését: „Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek.” Mert nálunk ez is hozzátartozik egy ilyen poszt betöltéséhez.

Nagy esélyt és nagy felelősséget kapott 2013-ban, amikor a nemzet színházának igazgatását rábízták.

Az első Orbán-kormány hosszú évtizedek méltatlan töketlenkedése után végre felépítette a Nemzeti Színházat,

majd a választás elbukásával az intézmény is elesett: tíz esztendőre a magát alternatívátlannak hirdető oldal ölébe pottyant. Ezt hozta helyre a 2013-as kinevezés. Az első számú teátrumnak ugyanis tükröznie kell az országlakosok preferenciáit, és nem lehet csak valami „szakmai”-nak álcázott kizárólagosság hitbizománya.

Jellemző a helyzetre, hogy alig pár órával a lemondás bejelentését követően már egyfelől szinte nekrológ szerű írásokban búcsúztatják az igazgatót, másrészt mind többen szólalnak meg maradásra ösztönözve.

Valójában az esetnek sem a művészi kvalitásokhoz, sem a világnézethez nem kellene hogy köze legyen, pusztán technikai kérdés:

meddig terjed a vezető felelőssége? Ha egy diák leesik a bordásfalról, az a testnevelő tanár vagy az igazgató hatásköre-e? Más lépték persze, de például George W. Bush nem mondott le szeptember 11-e után.

Vidnyánszky nem ideológiai vagy törvényességi hibát vétett (mint, mondjuk, L. Simon László), hanem egy szerencsétlen helyzetbe került. Ezért a Nemzeti Múzeum ügyében gyorsan cselekvő miniszter most kivár. Úgy is megfogalmazhatnánk a dilemmát: feláldozhatóak-e tehetséges és sikeres emberek annak oltárán, hogy fel lehessen mutatni: lám, az Orbán-rendszerben is meg lehet bukni. És pótolhatatlan-e a veszteség?

Végtére is, ha nem is színházigazgatóként, de Vidnyánszky Attila a magyar kultúra része marad, értékeit ugyanúgy tovább viszi.

Irigylésre méltó, nagyívű pályát futott már be eddig is: eljutott a szakma csúcsára, megkapta az esélyt, amivel élni tudott. 

Az addig egyeduralkodó oldal persze sosem bocsátotta meg neki, hogy alternatívát tudott mutatni, hogy hirtelen kiderült, nem csak azok tudnak kultúrát csinálni, színházat vezetni, akiket erre a szürke (hajaj, de milyen szürke!) állomány kijelöl. Sokan, például Ascher Tamás rendező, az SZFE korábbi rektora őt teszik felelőssé a magyar színházi szakma végzetes kettéosztottságáért, pedig

ez a kettéosztottság azt jelentette, hogy az addig elnyomottak is felemelték a fejüket. 

Egy kicsit (vagy nagyon is) erről szól Vidnyánszky Attila személye és a mostani helyzet is.

Mert nálunk nem lehet, hogy egy ügy csak önmagáról szóljon. Hogy ne kelljen kétségbe esnünk, ha esetleg elveszítünk egy választást, mert a másik tábor is a magyar érdekekért dolgozik. És ne kelljen kapaszkodnunk művészekbe vagy pozíciókba, rettegve attól, kinek a kezébe kerülhetnek.

(Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner)

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moricka13-3
2023. november 15. 05:23
Legalább Vidnyánszky már a saját és vele mások felelősségéről folyamatban lévő vizsgálat eredménye ismeretének hiányában is megtette azt, amit Gyurcsánynak a 2006. októberi események, Karácsonynak pedig a Pesti úti halálozások után azonnal meg kellett volna tenniük, de azóta sem mondtak le. Hányas is hát az a Mérce a kamubaljobbcivil álnépboldogítók jól bevált lenini útján?
files32
2023. november 14. 08:22
Ami Gyurcsánynak meg a többinek nem sikerült hosszú éveken át, azt most (talán) egyetlen villanás alatt megoldotta Orbán. Csak nem az infláció vagy a forintunk szárnyalása estleg a várólisták?
Menhetten
2023. november 14. 07:49
Hitványszky egy mocskos patkány, Minden aljasságra képes. Erre is..
powerage
2023. november 14. 07:14
"meddig terjed a vezető felelőssége" Ez konkrétan le van szabályozva jogilag, másik cikk alatt linkeltem, ha a szerző újságíró lenne, utánanézett volna a süket locsogás helyett. Ez itt most nem pártpolitika, és nem Vidnyánszky rendező kvalitásai a téma. Most munkahelyi vezetőként kell a mérlegre állnia, egy munkahelyi baleset kapcsán. Ki kell vizsgálni mi történt és ennyi. Teljesen mindegynek kéne, hogy legyen, hogy melyik kutyának a kölyke az igazgató. Normális országban szeretnék élni, ahol csak a felelős viseli a következményeket és nem azért úszik meg mindent/lesz porba taposva valaki, mert egyik vagy másik szekértáborba tartozik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!