Közösségi oldalán üzent a Nobel–díj-várományos Krasznahorkai László

2023. október 04. 19:56

„Te kit választanál?” – tette fel a kérdést a magyar író.

2023. október 04. 19:56

Egyes feltételezések szerint továbbfolytatódhat a magyar sikersorozat a Nobel-díjakat illetően. Nemzetközi értesülések szerint Krasznahorkai László is azon írók között van, akik megkaphatják a legrangosabb tudományos díjat irodalom kategóriában.

A Mandiner munkatársa, Győrffy Ákos korábban arról írt, hogy „Krasznahorkai megérdemelné a Nobel-díjat, szó se róla. Ha másért nem, az 1985-ben megjelent Sátántangó című regényéért mindenképp. Ez volt az első regénye, azelőtt – némi túlzással – semmit sem publikált. Itt-ott novellákat talán. 

Erős kezdés volt, a semmiből, a teljes ismeretlenségből”.

Ezt is ajánljuk a témában

Óráról órára változnak a fogadóirodák esélyei

A Világgazdaság cikkében arra hívta fel a figyelmet, az irodalmi Nobel-díjat előzi meg talán a legnagyobb körítés: számos cikk, találgatás, okfejtés kerül napvilágra, sőt, a fogadóirodákat megszégyenítő oddsmesterek is azt számolgatják, kinek mekkora esélye van megnyerni az elismerést.

A lap ismertette, Nádas Péter és Krasznahorkai László is ott van az első 20-ban, bár a fogadóirodák oddsai (fogadási esélyei) óránként változnak. Nagyjából minden évben jól lövik be az esélyeket, mert mindig ott volt az elsők között a végső győztes író, bár az a jellemző, hogy nem a toronymagas esélyes nyer – húzták alá.

A feszült várakozásban Krasznahorkai közösségi oldalán szűkszavúan csak egy dalt osztott meg az idén 40 éves István, a király rockoperából, melynek címe, Te kit választanál?

A vonatkozó bejegyzés alább tekinthetik meg:

Eddig szinte minden napra jutott egy magyar Nobel-díjas

Mint ismert, az elmúlt napokban két magyar kutató kapott Nobel-díjat. Karikó Katalin az mRNS-oltóanyagok kifejlesztéséért, míg Krausz Ferenc az attoszekundumos fényimpulzusok kutatásáért érdemelte ki a legrangosabb tudományos díjat. Holnap azonban akár lehet még egy világszenzáció: az irodalmi Nobel-díjasok között Krasznahorkai László és Nádas Péter is az esélyesek között van.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: Krasznahorkai László Facebook-oldala

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2023. október 05. 12:02
survivor 2023. október 05. 11:49 Nobel- díjat csak nyomorért, moslékért , córeszért lehet kapni ? Kipling hogy kapott akkor mégis ?" hát úgy, hogy akkor még a "teljesítményért" kaptak, ma meg a sorosügynökségért...
survivor
2023. október 05. 11:57
Kipling, Kazantzakisz... tudtak írni, és lehet őket olvasni...
survivor
2023. október 05. 11:56
Coelho mikor kap ? Őt legalább tényleg olvassák.... Postumus Agatha Christie, Arthur Conan Doyle ... Vagy akit sokan olvasnak, az nem érdemli meg? (Hányan olvasnak Th. Mannt ? Roger Martin Du Gard-ot ? Ép eszű ember magától nem olvassa el Joyce Ulisses-ét.....)
survivor
2023. október 05. 11:49
Nobel- díjat csak nyomorért, moslékért , córeszért lehet kapni ? Kipling hogy kapott akkor mégis ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!